Megújult a Balatoni Bringakör

 

Újabb szakasszal bővült az M76-os autóút: március 4-én átadták a Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti 3 kilométeres utat, amely a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában épült meg – írja a Magyar Építők.

A most átadott beruházás részeként többek között másfél kilométeren megújult a Balatoni Bringakör és elkészült a Kis-Balaton felé vezető kerékpárút első szakasza is. Emellett négy vidraátjáró is létesült.
Már csak Kaposvár, Békéscsaba és Zalaegerszeg bekötése van hátra a megyei jogú városokra vonatkozó tervekből.

Az autóút a korábbi sajtóhírek szerint okosútként jön létre, a zalaegerszegi autóipari tesztpálya beruházáshoz kapcsolódva.

A mostani ünnepélyes átadáson Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is részt vett. Hangsúlyozta, lassan megvalósul az a kormányzati elképzelés, hogy minden megyei jogú város elérhető legyen gyorsforgalmi úton.

Felidézte, hogy a kormány 2016-ban 3600 milliárd forintos útépítési programot indított, amelynek hármas célja az volt, hogy mindenki 30 percen belül elérje valamelyik autópályát, a sztrádák vezessenek el a határig, illetve minden megyei jogú városnak legyen gyorsforgalmiút csatlakozása. „Ebből már csak Kaposvár, Békéscsaba és Zalaegerszeg bekötése van hátra” – jelezte.

Palkovics László azt is kifejtette: az M7-es autópályát Zalaegerszeggel összekötő M76-os a zalaegerszegi járműipari tesztpálya részeként is működik majd, ugyanis egy tíz kilométeres szakaszt tesztútként alakítanak majd ki. Ez a rész alkalmanként teljesen lezárható, ahol nagysebességű járművizsgálatokat is végezhetnek.

 

Hozzátette még, hogy a Balatonszentgyörgynél most elkészült három kilométeres szakasz rendkívül bonyolult a terepviszonyok és az út-vasút-csatlakozások miatt. Hasonlóan műszaki kihívást jelent a folytatás – már pályázatra meghirdetett – építése, mert a Kis-Balaton mellett kell megépíteni, és a remények szerint akár két év alatt el is készülhet.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese kifejtette: a három kilométeres új szakaszon hat felüljárót építettek, ami a Zala folyón és a vasútvonalon is átvezet.

Új nyomvonalakra került a 76-os és részben a 71-es főút és azok csatlakozása is, továbbá három kilométer kerékpárút is épült, valamint négy vidraátjáró, a természettel való kapcsolat biztosítása érdekében.

Cash/fotó: Magyar Építők