Ipari mennyiségben lopták a katalizátorokat

 

 Nagyüzemi módszerekkel, katalizátor levágására szakosodott az a három férfi, akit elfogtak a nagykátai rendőrök – írja a police.hu.

Motoszkálás és fűrészelés hangjára lettek figyelmesek a tápiószecsői telephely biztonsági őrei 2021. június 20-án éjjel. Elemlámpával kezdték pásztázni a területet, amikor megpillantottak két illetéktelent. Már hiába értesítették a rendőröket, a két férfi meglépett.

A technikusok alapos kutatást tartottak, nyomokat rögzítettek a helyszínen és annak környékén. Hátrahagyott utazótáskát, baseballsapkát és elektromos fűrészt is találtak, lefoglalták. A rendőrök heteken át tartó aprólékos adatgyűjtése és részletes tanúkihallgatásai meghozták a várt eredményt, azonosítottak négy férfit, akik a bűnös tevékenységet elkövethették. Közülük hármat 2022. február 16-án fogták el, negyedik társuk ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Kiderült, összesen 121 autó katalizátorának kelt lába, az elkövetők ezzel közel 9 millió forintos kárt okoztak. A gyanúsítottak az emelő és orrfűrész társaságában nem először érkeztek a telephelyre, rendre a telek körül határolt drótkerítés alatt osontak be, megfigyelték merre vannak kamerák és kikerülve azokat, olykor a földön kúszva közlekedtek. A 31 éves ercsi V. Dávid kihallgatásán vallott a nyomozónak, 31 éves ercsi K. Márk és a 34 éves dunaújvárosi H. László a gyanúsítás ellen panasszal élt, és egyikük sem volt hajlandó beszélni.

 

A szabadlábon védekező V. Dávid, valamint az őrizetbe vett két férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Nagykátai Rendőrkapitányság – derül ki a tájékoztató anyagból.

k.z.t/fotó: rendőrség