Két autónál 300 ezer forint a kár
A hódmezővásárhelyi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki két férfit és két nőt, akik katalizátorokat vágtak le autókról a városban – írja a police.hu.
Nincs olyan hét, hogy a rendőrségi hírek között ne lehetne olvasni olyan szabadcsapatokról, akik akkumulátoros gyorsvágóval ismerkednek az adott településsel, annak gépjárműparkjával.
Ahol megfelelő típusú és állagú járműre bukkannak, már munkára is kap a kis csapat és mentesítik a kipufogórendszert attól a fránya katalizátortól, amire napközben, egy órán belül találnak felvevő piacot. Talán ezen is érdemes lenne elgondolkodni.
Most sem maradtunk idevágó hír nélkül:
A megalapozott gyanú szerint a négyfős csoport tagjai 2022. január 25. és február 1. között két autó katalizátorát levágták és ellopták, ezzel csaknem 300 ezer forintos kárt okozva a járművek tulajdonosainak.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai az elvégzett adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként azonosították az elkövetőket, akiket elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra.
A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy az egyik férfi korábban egy kerékpárt is ellopott, amit a kutatás során lefoglaltak.
Ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – adja hírül a rendőrség honlapja.
k.z.t./fotó: police.hu