Ezerszeres tarifaszorzó

 

Okos taxióráról már mindenki hallott, ami sajátos beállítás esetén pörög, mint a körhinta. De hogy 1,77 kilométeres útért, amiért 9,87 dollárt kellett volna fizetni, 9875 dollárt számlázzanak, az azért durva – írja a Carcoops.

 

Hazai viszonylatban egy 3,1 millió forintos taxiszámla felér egy azonnali szívinfarktussal vagy egy stroke-kal. Arról nem is szólva, hogy az én bankszámlámról ennyit a NAV sem tudna levenni, mert nincs ennyi rajta, pedig nem is vagyok országgyűlési képviselő, sőt, miniszterelnök sem…

San Franciscóban a 11 percen át tartó, 1,77 kilométeres út után 9875 dollárt számláztak ki, holott csak 9,87 dollárt kellett volna. Jelenlegi árfolyamon számolva így 3095 helyett majdnem 3,1 millió forintot gomboltak le Margarita Bekkerről. Nem írták mi a sértett foglalkozása, de neki volt a számláján ennyi, pedig – ha jól emlékszem – még csak egy egyszerű szenátori széket sem tudott összegrundolni magának…

Nem derült ki, hogy a taxiba beépített kártyaleolvasó sajátos működése során véletlenül vagy szándékosan vonták-e le a kártyáról az indokolt összeg ezerszeresét. (Kicsit „elcsúszott” a tizedesvessző.) Bekker mindenesetre azonnal megtette az első lépést, csalás gyanújával nyújtott be keresetet a Bank of Americánál.

A bank ügyintézői azonban később arról tájékoztatták a nőt, hogy a taxisofőr vallomása szerint a tranzakciót jogszerűen bonyolították le, az ezt igazoló bizonylaton szerepel az aláírás, habár az nem egyezik meg a Bekker vezetői engedélyén található szignóval.

Bekker megkereste a taxist vállalkozóként alkalmazó taxitársaságot is, a két fél pedig egyetértett abban, hogy tévedés történt – sőt, a Yellow Cab számításai szerint a fuvar valójában 7,80 dollárba került volna (Nocsak, újabb tarifa?)  Az ügyet viszont tovább bonyolította, hogy a drágának tűnő út után egy héttel a sofőr benyújtotta felmondását, és onnantól nem volt hajlandó együttműködni.

A Bank of Americánál végül egy több mint három hónapon át húzódó hercehurca eredményeként látták be, hogy nem a megkárosított utas hibázott, így visszakapta a pénzét. A nő szerint a média befolyása nélkül nem sikerült volna célt érnie, az eset óta pedig mindenhol kér papíralapú nyugtát és ellenőrzi, a tizedesvessző kinek az oldalán ál…

Cash/fotó: Facebook