Több mint félmillió fa végzi égetőben

 

Budapesten a karácsonyi ünnepeket követően a BKM Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai szervezetten gyűjtik össze és szállítják el a fenyőfákat. A logisztikai feladat nem mindennapi, hiszen becslések szerint mintegy 500-600.000 tűlevelű kerül ki az utcára, ezt a mennyiséget kell begyűjteni, illetve a hasznosítását megoldani – írja közleményében a szolgáltató.

Az FKF tapasztalata szerint általában Vízkeresztet, január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amely általában egy-másfél hónapig tart. A kijelölt gyűjtőpontokról ilyenkor úgynevezett fenyőfa járatok szállítják el a karácsonyfákat, melyeket kifejezetten ebből a célból indít a budapesti közszolgáltató. A lakóingatlanoktól ezzel párhuzamosan a normál hulladékszállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket, illetve szükség esetén külön járművel gyűjtik össze a nagyméretű fákat. A lakosság több lehetőség közül is választhat: a háztartási hulladékos kukák mellé a hulladékgyűjtés napján, vagy a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely egyikére teheti ki a fáját.

A fák kihelyezésekor figyelni kell arra, hogy azok ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, valamint a gépjárműforgalmat. A kiszolgált tűlevelűeket az FKF először aprítja, majd ezt követően a BKM Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek, ahol nagynyomású gőzt fejlesztenek. Az így nyert hőenergiából – nagyhatékonyságú, úgynevezett kapcsolt energiatermeléssel – környezetbarát távhőt és villamos energiát állítanak elő. A Fővárosban keletkező háztartási hulladék mintegy kétharmadát tüzelik el a Hulladékhasznosító Műben. Ez a hulladékhasznosítási technológia – amellett, hogy hozzájárul a lerakásra kerülő hulladék mennyiségének mérsékléséhez – földgáztüzelést vált ki a budapesti távhő előállítása során, valamint környezetbarát villamos energiát táplál az országos hálózatba.

A létesítményben termelt hőenergia a FŐTÁV hálózatán keresztül mintegy 76 ezer budapesti lakásba jut el távfűtés és használati melegvíz formájában. A BKM Fővárosi Hulladékhasznosító Művében előállított villamos energia emellett mintegy 50.000 átlagos budapesti háztartás éves áramigényét biztosítja. A budapesti lakosok a fenyőfák begyűjtésével kapcsolatos információkat megtalálják az FKF honlapján, a https://www.fkf.hu/karacsonyfa-begyujtes címen. A kijelölt gyűjtőhelyek listáját kerületi bontásban elolvashatják a „Tájékoztató a karácsonyfák begyűjtéséről” bannerre kattintva, ahol a gyűjtőpontok helyszíneit mutató térképpel is segítjük a tájékozódást – olvasható a honlapon.

Cash/fotó: FKF