Három évet is kaphatnak a tettesek

 

Semmilyen közlekedési eszközt nem dobálunk! Akire rábizonyítják az elkövetést, alapesetben is akár három év szabadságvesztésre számíthat. A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a két férfit, akik december 24-én és 29-én kővel dobtak meg villamosokat – írja a police.hu.

A 19-es villamos egyik utasa 2021. december 24-én 9 óra körül jelezte a jármű vezetőjének, hogy a Gellért-hegynél egy férfi a mozgó szerelvényt megdobta egy kővel. Az eset során nem sérült meg senki, viszont a villamos egyik ajtóüvege végigrepedt; így mintegy félmillió forintos kár keletkezett.

A közlekedési rendőrök a beszerzett adatok alapján 2021. december 28-án elfogták a feltételezett elkövetőt, F. Elemért.

Öt nappal később, 2021. december 29-én 7 óra körül Budapest II. kerületében, az Alsó Völgy utcánál az 56/A jelzésű villamos első szélvédőjét bedobták egy kővel. A jármű vezetője és utasai ezúttal sem sérültek meg.

A kerületi rendőrök a feltételezett elkövetőt, K. Zsoltot perceken belül a helyszínen közelében elfogták, majd előállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói F. Elemért és K. Zsoltot is a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mely során mindketten beismerő vallomást tettek.​

A Bűntető Törvénykönyv 232.§. szerint, alapesetben is három évig büntethetők az elkövetők – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: rendőrség