A biztonság mindenekelőtt

 

Az Uber taxiapp bejelentette, hogy leányvállalata, az Uber Eats ételkiszállító vállalat jövőre sofőr nélküli önvezető „robottaxikkal” bővíti állományát, amelyeket néhány hónapon belül Kaliforniában már üzembe is helyeznek – írja a haszon.hu

A tesztprojekt jövőre indul Kaliforniában, az éhes vásárlók a programban résztvevő Santa Monica-i és Los Angeles-i éttermekből rendelhetnek majd menüket, amelyeket már a futurisztikus járművek szállítanak ki.

Az Uber-nek ez az első együttműködése egy autonóm járműtechnológiai vállalattal.

„Fogyasztóink és kereskedő partnereink kényelmet, megbízhatóságot és innovációt várnak el az Ubertől, ez az együttműködés remek lehetőséget kínál számunkra, hogy megfeleljünk ezeknek az elvárásoknak, sőt, túl is szárnyaljuk azokat” – mondta Sarfraz Maredia, az Uber Eats egyesült államokbeli és kanadai részlegének vezetője.

A Motional a Hyundai Moto Group és az Aptiv autóbeszállító közös vállalkozása. A cég novemberben az Uber riválisával, a Lyfttel is megállapodott egy Las Vegas-i robottaxi program elindításában, erre várhatóan „csak” 2023-ban kerül sor.

Az Uber korábban saját, önvezető autókkal foglalkozó részlegén, az ATG-n keresztül akarta megvalósítani az ambiciózus tervét, de végül 2020 végén eladta a divíziót az autonóm járműveket gyártó startupnak, az Aurora-nak. A taxiapp ezt azzal indokolta, hogy kutatási programja akadályokba ütközött, csapatproblémák és hibás technológiai megoldások lassították a fejlesztést, illetve egy halálos kimenetelű balesetet is okozott az egyik járműve – olvasható a cikkben.

 

Cash/fotó:  Youtube