Abu Dhabin az autósvilág szeme

 

Micsoda nap a Formula-1 világában? Kimi Räikkönen két évtized után végleg búcsúzik az autóscirkusz világából, Valteri Bottas 6. helyről startol Mercedes színekben. Verstappen behúzta az időmérőt és első helyről rajtol, miközben Hamilton beismerte: nem tudta utolérni Mercedese a Red Bullt. Ilyen utolsó évadzáró futam, évek óta nem volt.

Az utolsó szezonja nem a nagy eredményekről, hanem az apró villanásokról szólt, és világbajnoki címet is jó rég nyert már, de Kimi Räikkönen Forma-1-ben eltöltött évtizedei olyan lenyomatot hagytak a sportágban és a rajongókban, amelynek a hiánya fel fog tűnni. A finn húsz év után azt mondja, semmit sem csinálna másképp.

Kimi Räikkönen tehetsége és gyorsasága elég meggyőző volt ahhoz, hogy az első sauberes szezonja után elcsábítsa a McLaren, ahol 2003-ban és 2005-ben is világbajnoki második lett Michael Schumacher, illetve Fernando Alonso mögött. A finn az F1-es karrierje során 21 versenyt nyert meg, utoljára 2018-ban az Egyesült Államok Nagydíján állhatott a dobogó tetejére. A legkeményebb ellenfelének Schumachert tartja, az ő helyére érkezett meg egyébként a Ferrarihoz 2007-ben, és rögtön világbajnok is lett.

Az Iceman, vagyis a Jégember becenevet Ron Dennis, a McLaren egykori csapatfőnöke aggatta rá a finnre. Az életrajzírója szerint az Iceman szerepnév, pajzs, munkaeszköz. Lehet mögötte versenyezni, erre a célra jó, de az autón kívül szertefoszlik, legkésőbb az otthona küszöbén. Ha ebből indulunk ki, akkor most az Icemantől is búcsúzunk – írja a hvg.hu.

Valtteri Bottas mindössze a hatodik pozícióban végzett az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzésén, amivel egyáltalán nem lehet elégedett a finn versenyző. A kvalifikáció után elmondta, régebbi motort használt:

„Egyértelmű, hogy jobb eredményben reménykedtem. Az időmérő előtt kicseréltük a motoromat egy régebbi erőforrásra, és tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom. Tehát a régebbi motor néhány tizedmásodperces lemaradást eredményezett, a beállítások terén pedig a versenyre koncentráltunk.”

„A beállításaim pedig nem voltak tökéletesek a kvalifikációra, meglátjuk, hogy holnap működnek-e a beállításaim” – mondta a finn pilóta a Sky Sports F1-nak az időmérő után.

Annyi biztos: utoljára ül most Mercedesben, és – úgy tűnik – nem lehet hasznos „hátvédje” Hamiltonnak.

Végül a mindent eldöntő kérdés: Ki húzza be az utolsó futamot, Valtteri Bottasvagy Hamilton? Ha mindketten célba érnek, akit előbb intenek le, az nyer. Ha mindketten kiesnek Verstappen a világbajnok, több nyert futamgyőzelmével. De mindez ma el fog dőlni Abu Dhabi Nagydíjon.

Cash/fotó: Facebook