Fiktív autóhirdetésekkel csaltak

 

A Fővárosi Főügyészség egy 45 éves nővel szemben emelt vádat, aki különélő férjével követte el a bűncselekményeket. A bíróság büntetővégzéssel felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki – írja honlapján az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott – egy 45 éves nő – 2017 decemberét megelőzően megállapodott a tőle különélő férjével abban, hogy megélhetésüket csalások elkövetéséből fogják fedezni. Ennek érdekében a férfi egy használt autók értékesítésével foglalkozó weboldalon olyan gépkocsikat hirdetett meg eladásra, amelyekkel ténylegesen nem rendelkezett. A hirdetésekben felesége elérhetőségeit adta meg, aki pedig az érdeklődőket átirányította a férjéhez azzal, hogy az autókról ő tud részletes felvilágosítást adni, és ő intézi az autók Magyarországra való behozatalát is.

A hirdetésekre jelentkező sértettek felhívták a férfit, aki beszámolt nekik az autók jellemzőiről, valamint megbeszélte velük az adásvétel részleteit is. Ennek során – arra hivatkozva, hogy ő külföldön tartózkodik – abban egyezett meg a sértettekkel, hogy a Magyarországon lévő vádlott nővel közjegyző előtt megbízási szerződést kötnek az autók Magyarországra történő behozatala és forgalomba helyezése érdekében, a sértetteknek pedig ezért foglalót kell letenniük, amit szintén közjegyzői okiratban rögzítenek.

A vádlott nőnek és férjének nem állt szándékában az autók eladása, és erre lehetőségük sem volt, a hirdetett autókkal nem rendelkeztek, céljuk kizárólag a sértettek megtévesztése, és a foglalók kifizetése révén a pénzük megszerzése volt.

Az ügynek 9 sértettje van. Ebből négy fogott csak gyanút, illetve ők nem voltak hajlandóak foglalót fizetni olyan autóért, amit személyesen nem lehetett megtekinteni, így ezekben az esetben a csalás kísérleti szakban maradt. A csalással ténylegesen okozott kár csaknem 8 millió forint, a további 4 csalási kísérlet vonatkozásában pedig a veszélyeztetett érték további 6 millió forint volt.

A csalásból származó pénz egy részét a vádlott magának megtartotta, míg a fennmaradó összegeket különélő férje részére eljuttatta. A foglaló kifizetése után a sértetteket egy ideig még hitegették, később azonban számukra elérhetetlenné váltak.

A Fővárosi Főügyészség a 45 éves nővel szemben 9 rendbeli csalás bűntette, illetve kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra és indítványozta, hogy a vádlottal szemben a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki. A Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve, a nővel szemben 1 év 2 hónap börtönbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A végzés nem végleges.

A férfi bűntárssal szemben belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancs kibocsátását követően a nyomozás elkülönítésre került – derül ki a közleményből.

Cash/fotó: Facebook