Az elmúlt években a taxizás is belépett a XXI. századba

 

Repülő autók ugyan még nincsenek, az új megoldások azonban világszerte óriási tempóban jelentek meg – írja oldalán a 24.hu.

A taxizás lényege az elmúlt évtizedekben nem igazán változott, hiszen az emberek vagy az utcán intették le a járműveket, vagy telefonon rendeltek maguknak egy autót, ami azután elvitte őket a kívánt célhoz.

Az utóbbi időben a piac azonban lassan elkezdett átalakulni, így a világ számos országában különböző modern megoldások születtek, amik segítségével a taxizás is elindult a fejlődés útján. De mik ezek, és miért könnyebb most eljutni A-ból B-be, mint akár tíz évvel ezelőtt?

Zsebben a megoldás

Otthonhagyott, vagy a hátizsák aljában nyomtalanul eltűnt pénztárca nélkül sem feltétlenül kell az embernek sétálnia, vagy több átszállásos kalandra indulnia a tömegközlekedés rengetegében, hiszen mára számos országban jelentek meg a különböző taxiapplikációk. Így van ez Magyarországon is, ahol ugyanazok a szolgáltatások érhetők el, mint bármelyik másik országban: néhány érintéssel megadhatjuk az érkezési címet, illetve a leendő célt, cserébe pedig látjuk, hogy mikor érkezik a sárga autó, és azt is, hogy a korábban már társított bankkártyánkról várhatóan mennyi pénz indul majd útnak.

Az appban természetesen az útvonal követésére, illetve a sofőr értékelésére is nyílik lehetőség, így a szolgáltatás még teljesebb, mintha a hagyományos úton, egy hívással rendelt volna taxit.

Robotok, robotok

Ha mégis a hagyományos telefonhívással szeretne rendelni az ember, akkor sem biztos, hogy a folyamatban csak emberek vesznek részt, hiszen a felvett címet a központ automatikusan küldi tovább az ahhoz legközelebbi autóknak. A vonal másik végén ülő emberek mindemellett sokszor azt is látják, hogy korábban milyen távokon vettük igénybe a szolgáltatásaikat, sőt, ezekhez akár külön neveket is fűzhetünk, így egy hívás a jövőben akár a következő, egyszerű mondatból is állhat: „Egy taxit szeretnék kérni az irodától a lakásomig.”

Az élőbeszéd helyett inkább a rövid szöveges üzeneteket kedvelő embereknek sem kell már átlépni a komfortzónájuk határát, hiszen az egyszerű információk cseréjére szolgáló chatbotok mostanra a taxizás világába is elértek, így akár Facebook-üzenetekkel is rendelhetünk autót.

Konnektorból tölthető

A tisztán elektromos autók, illetve az olcsóbban fenntartható, a környezetet kevésbé szennyező hibridek ára mostanra megfizethetővé vált, így a személyszállításban is egyre fontosabb szerepet kapnak, sőt, sokszor külön lehet kérni, hogy ilyen autót küldjenek.

Se sofőr, se diszpécser

A szingapúri NuTonomy 2016-ban hat átalakított autóval elindította a világ első önvezető taxiszolgáltatását, amit azóta számos másik, főleg kínai, illetve amerikai próbálkozás követett. Ezek egy része azóta is működik, de zömében csak egyes városrészekben, kevés autóval végzik a munkájukat – írja a 24.hu.

Cash/fotó: Google