Hajnali kamionforduló az M3-son

 

 A szabolcsi rendőrök megakadályozták a balesetveszélyesen közlekedő járműszerelvény továbbhaladását az M3-son, ami egyszerűen megfordult az autópályán és szembehajtott a forgalommal – írja a police.hu.

A rendőrségre 2021. november 19-én hajnalban érkezett bejelentés, mely szerint az M3-as autópálya Szabolcs megyei szakaszán egy kamion a forgalommal szemben Budapest irányába közlekedik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztályának munkatársai a balesetveszélyesen közlekedő kamiont Vaja térségében megállították, igazoltatták a sofőrt és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A tehergépkocsit vezető férfi elmondta, hogy miután túlhajtott a Mátészalka irányába vezető kijáraton, úgy döntött, hogy megfordul az autópályán és visszamegy.

A rendőrök azt is megállapították, hogy a járművezető a megfordulás közben az utat szegélyező szalagkorlátot is megrongálta. A rendőrök a 46 éves román állampolgárságú sofőr vezetői engedélyét a helyszínen bevonták, a Mátészalkai Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben közúti veszélyeztetés bűntett, valamint ittas járművezetés bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás indult – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: rendőrség