Dübörgünk wazze

 

A Tank Taxi szolgáltatás lehetővé teszi az utasok számára, hogy kellően feltűnő módon gördüljenek el úti céljukig, igaz, mint mindennek, ennek is meg van az ára – olvasható a figyelemfelkeltő leírásban.

Inkább brahi, buli és idegenforgalmi látványosságként értelmezhető a marketing szempontból tökéletesen kitervelt Tank Taxi szolgáltatás. és hol máshol, mint az angoloknál, ahol a legvadabb ötletekre is szánnak pénzt.

This Tank Taxi limo service

Azért némi csúsztatás itt is van a dologban. A tank nem az, aminek hirdetik, hanem páncélozott szállító harcjármű. Nem dübörögnek a lánctalpai, mert nincs az a hatóság, amely útvonalengedélyt adna ki rá. A régi fém és igen csak súlyos láncszemet, könnyű és úttestbarát gumírozott műanyagra cserélték.

A taxi legfeljebb kilenc utas szállítására alkalmas, TV-vel és hangrendszerrel is rendelkezik, hogy egy igazi bulihangulatot teremtsen, ha szükséges. A szolgáltatás személyenként körülbelül 40 ezer forintba kerül.

Úgy tűnik azonban, hogy az ötlet igencsak népszerűnek bizonyul, legfőképpen a házasodó párok körében.

A tulajdonos Merlin Batchelor körülbelül nyolc millióért vásárolta meg a járművet az internetről. Elmondása szerint a Tank Taxi valójában egy 1967-es FV432-es páncélozott jármű, nem pedig egy harckocsi.

„Ahogy halad az utcán nagyon sok ember mosolyog, nevet, mutogat” – nyilatkozta a tulajdonos.

Abban csak bízhatunk, hogy a felújításban bővelkedő Budapesten nem ezek, az inkább látványos, sem mint életszerű megoldások jelenthetik a jövő ötleteit.

Cash/fotó: foxnews.com