Kényszerítette párját vállalja magára a bűncselekményt

 

A férfira élettársa hívta ki a rendőröket, akik a férfi taxija hátsó ülésén lőfegyvert találtak, és emiatt eljárás indult ellene. A férfi a vád szerint később arra próbálta kényszeríteni volt élettársát, hogy tegyen valótlan vallomást a bíróságon, vállalja magára, hogy a fegyver az övé volt. A bíróság megismételt eljárásban a férfit első fokon 6 év börtönbüntetésre ítélte – derül ki a Fővárosi Főügyészség tájékoztatójából.

A vádirat, illetve az elsőfokú bíróság  ítélete szerint, a negyvenes éveiben járó férfi 2015 júliusa előtt engedély nélkül szerezett meg egy lőfegyvert. Akkori élettársa 2015. július 15-én a férfival szemben rendőri intézkedést kért. Ennek során a rendőrök a lőfegyvert a lakóhelyük udvarán parkoló, vádlott által használt taxi hátsó ülésén megtalálták, lefoglalták, vele szemben pedig eljárást indítottak. A nyomozás lezárása után az illetékes ügyészség vádat emelt a már büntetett előéletű férfival szemben lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt, és végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott.

Amikor a vádlott kézhez kapta a vádiratot, és látta az ügyészi indítványt, 2015 decemberében a vád szerint telefonon, életveszélyes fenyegetést tartalmazó üzenetet küldött az akkor már volt élettársának arra az esetre utalva, ha az ügy miatt – és ezáltal miatta – börtönbe kerülne. Ezután a férfi a fenyegetést megismételve, 2016 februárjában először telefonon, majd júniusban személyesen egy budapesti belvárosi étteremben, arra utasította a nőt, hogy a bíróságon tegyen majd valótlan vallomást, vallja azt, hogy valójában az övé volt a fegyver, nem pedig a vádlotté.

A nőben a fenyegetések komoly félelmet keltettek, ezért látszólag beleegyezett a hamis vallomástételbe, ténylegesen viszont feljelentést tett a rendőrségen.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfival szemben hatósági eljárásban kényszerítés bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ügynek van egy másik vádlottja is, egy másik férfi, aki a hatósági eljárásban kényszerítés bűntett kísérletének bűnsegédje volt a vád szerint, mert tudott a nőt érintő fenyegetésről, és többször felhívta, hogy a valótlan vallomással kapcsolatban egyeztessen vele.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a megismételt eljárásban lefolytatott bizonyítás alapján mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki hatósági eljárásban kényszerítés bűntett kísérletében, továbbá a volt élettárs férfit lőfegyverrel visszaélés bűntettében is. Őt 6 év végrehajtandó börtönbüntetésre, társát pedig 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős.

A 6 év börtönbüntetésre ítélt férfi jelenleg más ügyben végrehajtandó szabadságvesztés büntetést tölt – olvasható az ítéletben.

Cash/fotó: Ügyészség