Csúcsideje 35 perc – biztosítékcsere nélkül

 

November végén elindulhat a Szeged-Hódmezővásárhely közötti tram-train járat. A két várost összekapcsoló vasútvillamos elindítása társadalmi hatásában csak a Békéscsaba-Szeged vasútvonal 150 évvel ezelőtti átadásához hasonlítható – jelentette be sajtótájékoztatóján Lázár János.

Mint arról magazinunk is beszámolt, veszélybe kerülhet a tram-train indulása, mert az elektromos hálózatot nem ellenőrizték, elbírja-e a szerelvények áramfelvételét. Az illetékesek azonnal intézkedtek, és tegnap megtörtént a történelmi bejelentés, miszerint:

  • Az első szerelvény november 29-én 3 óra 31 perckor indul el Hódmezővásárhelyről és 4 óra 38 perckor Szegedről. A beüzemelés időszakában, december 31-éig óránként követik egymást a járatok.
  • A következő szakaszban március közepéig csúcsidőben – reggel 6-tól 8-ig, illetve délután – 20 percenként, azon kívül pedig félóránként követik egymást a szerelvények. Az ebben az időszakban összegyűjtött műszaki és utasforgalmi tapasztalatok alapján alakítják ki a végleges menetrendet, amely március 15-étől lép életbe.
  • A tervek szerint csúcsidőben tíz percre csökken a követési távolság.
  • A tram-train csütörtökön, pénteken és szombaton éjszakánként is közlekedik majd a két város között.

Lázár János hangsúlyozta, a 80 milliárd forintból megvalósult beruházás akkor lesz sikeres, ha versenyképes más közlekedési módokhoz képest, az utasok olcsóbban és gyorsabban juthatnak el az egyik városból a másikba. Jelenleg a két település központja között autóbusszal, illetve vonattal – egy szegedi átszállással – 50-55 percig tart az utazás. A beüzemelés időszakában a vasútvillamos negyven perc alatt teszi meg a hódmezővásárhelyi Kossuth tér és a szegedi Széchenyi tér közötti utat. Január közepétől a menetidő három, négy perccel csökken, és a cél az, hogy március közepétől ne haladja meg a 35 percet.

Az utasok április 15-éig ingyen használhatják majd a szerelvényeket. Ezt követően a két város között a menetjegy 465 forintba kerül, a Hódmezővásárhelyen belüli utazásért pedig 250 forintot kell majd fizetni.

A szolgáltatást üzemeltető MÁV ajánlatot tett a szegedi önkormányzatnak egy, a két városban és a vasútvillamoson egyaránt használható összvonalas bérlet kialakítására, ennek ára havonta 15 és 20 ezer forint között alakulhat majd, egyúttal dolgoznak a MÁV és a Volán járatait egyaránt érintő tarifaközösség kialakításán is – derül ki a tájékoztatóból.

Cash/fotó: Google