Hétvégeken: első ajtóra zárkózz, előre!

 

 

Folytatódik az első ajtós felszállási rendű járatok bővítése: november 6-tól, szombattól hétvégenként csak az első ajtón lehet felszállni a 30-as, a 30A és a 230-as buszra. Akinek nincs érvényes jegye vagy bérlete, a járművezetőtől tud vásárolni – tudatja közleményében a szolgáltató.

A korábbi időszakok tapasztalatait kiértékelve a Keleti pályaudvar és az Újpest között közlekedő 30-as, a 30A és a 230-as buszjáraton vezeti be az első ajtós felszállási rendet november 6-tól, szombattól a BKK. Az intézkedés csak a hétvégére vonatkozik, munkanapokon továbbra is minden ajtót lehet felszállásra használni a két járaton.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete, illetve az intézkedésnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is, hiszen a járművezetők már az utazás megkezdése előtt tudják ellenőrizni a jegyeket és a bérleteket. Akinek szüksége van rá, a járművön is meg tudja vásárolni a jegyét. A BKK továbbra is azt tanácsolja ügyfeleinek, hogy jegyüket vagy bérletüket az utazás megkezdése előtt, a város számos pontján elérhető automatákból, pénztárakban, ügyfélközpontokban, viszonteladói partnereitől vagy mobiltelefonon szerezzék be.

Az elmúlt időszakban Budapest több kerületében, számos járaton vezették be a hétvégékre az első ajtós felszállási rendet, míg a csepeli buszokra hétköznap is csak járművezetői ellenőrzés után lehet felszállni. Az általános tapasztalatok szerint a bevezetés utáni napokban az ügyfelek megszokják az új felszállási rendet, így a felszállásra időben felkészülnek és az érintett járatok forgalma alapvetően zökkenőmentessé válik.

Az első ajtós felszállási rendről és az érintett fővárosi vonalakról bővebb tájékoztatás olvasható a BKK honlapján.

Cash/fotó: BKK