Tömegkarambolt okozott egy benézett jobbkezes

 

Fékezés nélkül egy taxiba csapódott az egyik futárszolgálat furgonja hétfő délelőtt Józsefvárosban, kiszakadtak a kerekek, több autó letarolt az elszabaduló jármű – számol be a történtekről a Budapest Környéke portál. 

A BPK hírportál információi szerint egy középkorú férfi igyekezett egy Volkswagen Touran taxival hétfő délelőtt a főváros VIII. kerületi Tolnai Lajos utcán, a Bérkocsis utca irányából a József utca felé. A Déri Miksa utcai jobbkezes kereszteződéshez ért, amikor balról egy nagy csattanást érzett, majd a Volkswagen megpördült a tengelye körül és a Déri Miksa utcán kereszteződésben landolt.

Mint kiderült, egy Fiat Scudo csomagszállító furgon fiatal sofőrje nem adta meg az elsőbbséget és fékezés nélkül a taxi bal elejébe rohant, majd a járdára csapódott, útközben összetörve egy Peugeot 307 kombit, melyet még az előtte álló Volkswagen Polo-nak is nekilökött.

Szerencsére a járdán épp senki nem közlekedett, a sofőrök pedig használták a biztonsági övüket, így ők sem sérültek meg.

A Fiat vezetője elismerte a hibáját, a taxis pedig elmondta, hogy ő nagyjából 30 km/h sebességgel haladt, tehát szerinte a furgonos gyorsabban érkezhetett a megengedett sebességnél.

A kereszteződésben térfigyelő kamerák üzemelnek, így ezek is rendelkezésre állnak a körülmények tisztázásához.

A fővárosi hivatásos tűzoltók is a helyszínre vonultak, áramtalanították a járműveket, illetve a darus autómentőjük segítségével a parkolóba emelték a forgalmi akadályt képező roncsokat – tudósít az eseményről a BPK hírportál.

k.z.t./fotó: BPK/Gombkötő Krisztián