Magyaros, vagy házi finomságok? Nevezzük bárhogy, de most ez készült.

 

Az ötlet majdhogynem váratlanul jött, mást terveztem, de jó lesz ez így. Szóval a háziember kiment a piacra, /Bosnyák tér/ oszt’ nem tudta otthagyni  a szép húsos tokaszalonnát. Persze a friss libabőrös háj sem maradhatott le.

Aztán még egyéb zöld félék, hogy legyen otthon.

Majd otthon – nekiállni, a tokát odatenni abalébe, bele só, hagyma, babérlevél, pár szem boróka bogyó. Csak főjön csendesen, ideje az van. Eközben a liba-zsiradékot felkockáztam, s egy edényben sütni kezdtem serényen. Ebbe nem tettem semmit, csak kevergetni kellett bátran, le ne égjen, s zsírját adta is gyorsan. Arra kell figyelni, hogy ne süssük túl, de hát az anyag maga jelzi, hogy jó lesz, miként a képen látszik, ha ily gyöngyöző a teteje, akkor szedhetjük is ki az aranyló tepertőt, s majdan kihűlés után öntjük edénybe a szép sárga libazsírunkat.

Ekkor már tokaszalonnánk is puha, ezt ellenőrizzük egy hegyes kés belé döfésével, majd kiemeljük, félre tesszük, pihenjen.

Közben fokhagymát tisztítunk, s kinyomunk, elővesszük piros paprikánkat. A langyosan rezgő tokaszalonnát bedörzsöljük fokhagymával, majd meghintjük piros paprikával.

Nos, itt felgyorsultak az események, elkészült a bemutató tányér, friss libatepertő, húsos rezgő tokaszalonna, mellé savanyú  káposzta, lilahagyma, retek paprika, egy jó szelet kenyér, és máris párásodik a férfiember tekintete.

Ha eddig ez nem elég – mert nem -, úgy az idei első bor lefejtése után került mellé friss házi rozé-fröccs is.

Szóval, igen korai vacsorám lett, ezt nem tudtam nem megkóstolni.

Mondják ilyenkor, a Bilagit legyen veletek! De a jó fröccs is segít.

Még annyit tegyünk hozzá, hogy itt nincsenek adagok, méretek, amennyit veszel, elkészül, elfogy.

A libazsír meg sokáig elég akár főzéshez, vagy csak egy jó zsíros kenyérnek, hagymával, paprikával.

Főzzünk hát vidáman, jókat.

Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City 22, a fakanalas