Milliós kárt okozott nyolc társával

 

A Szombathelyi Járási Ügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat – írja közleményében az ügyészség.

A férfi részben egyedül, részben nyolc társával 14 esetben lopott a motor káros anyag kibocsátásának csökkentésére szolgáló katalizátort, amivel összesen 905.000 forint kárt okozott a sértetteknek 2020 októbere és decembere között Szombathelyen.

A vádirat szerint a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló vádlott bevonta a lopásba az édesapját és az ismerőseit, köztük egy fiatalkorú lányt is. A vádlott azt mondta a társainak, hogy a katalizátorok könnyen értékesíthetők, így gyorsan, nagy bevételhez juthatnak.

A vádlott azzal vette rá a fiatalkorút, hogy figyeljen, amíg a lopást végrehajtja, hogy azt állította, ebből nem lehet problémája.

A vádlottak éjjel követték el a bűncselekményeket, általában a szabadban parkoló autók kipufogó rendszerét bontották meg, de az is előfordult, hogy garázsokat törtek fel. Egy esetben a polgárőrök megzavarták őket, és a fiatalkorút fel is tartóztatták, majd értesítették a rendőröket, akik lefoglalták tőle az elkövetéshez használt szerszámokat.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a bűncselekményeket kitervelő vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta – derül ki a közleményből.

k.z.t./fotó:rendőrség