A chiphiány is közrejátszik a döntésben

 

Harmadszor marad el a 2022 februárjára tervezett Genfi Autószalon, ezúttal is a pandémiával kapcsolatos problémák miatt – olvasható a szervezők közleményében.

„Mindenkit megnyugtatunk, hogy platformunk fejlődésének a lendülete nem fog alább hagyni annak érdekében, hogy 2023-ban teljes potenciállal térjünk vissza” – áll a kiállítást szervező Comité permanent du Salon international de l’automobile közleményében. „Elnézést kérünk a kellemetlenségért, de el akartuk kerülni, hogy megint az utolsó pillanatban kelljen lemondani a szalont a pandémiával kapcsolatos problémák miatt”.

A jólértesültek szerint elsősorban a továbbra is fennálló utazási korlátozások miatt döntöttek a kiállítás elhalasztása mellett. A másik ok a globális chiphiány, ami az autóipart is erősen sújtja.

Nem sokkal a halasztás bejelentése előtt a szalon rendezői azt is nyilvánosságra hozták, hogy a Qatari Turisztikai Hivatallal kötött megállapodás értelmében a Genfi Autószalon egy társ-autókiállítást kap Dohában, amelyet kétévente, ősszel fognak megrendezni.

A genfi problémák ellenére a Frankfurt helyett idén szeptemberben már megrendezték a nagyszabású Müncheni Mobilitás Kiállítást, és elvileg az idén novemberre esedékes Los Angeles-i Autószalon és a kínai Guangzhou Autószalon sem fog elmaradni – derül ki a tájékoztatóból.

Cash/fotó: Facebook