Az áruforgalom nőtt, az utazók száma csökkent

 

Közel 640 ezer utas repült szeptemberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a légiáru mennyisége pedig meghaladta 15.800 tonnát a múlt hónapban – olvasható a Budapest Airport közleményében.

A budapesti repülőtéren 639.051 érkező és induló utast regisztráltak az idei év kilencedik hónapjában, közel tíz százalékkal kevesebbet, mint az idei év legerősebb hónapjában,  augusztusban.

Az év eddigi részében 2.483.234 utast kezelt a Budapest Airport, amely 2020 azonos időszakához képest 32,5 százalékos, a járvány előtti 2019 első kilenc hónapjához képest közel 80 százalékos visszaesés.

Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője egy online konferencián újságírói kérdésre azt mondta, az idei éves utasforgalmat 4 és 5 millió közé várják.

A Budapest Airport légiáru-forgalma továbbra is erős, 15.810 tonna áru haladt át a reptéren szeptemberben, ami 4.729 tonnával, 42,7 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor.

Az év első kilenc hónapjában 133.355 tonna árut kezeltek Ferihegyen, ez közel 40 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A közölt adatokba a repülőtéren áthaladó, de közúti fuvarozással szállított áru mennyiségét is beleszámolja az üzemeltető.

A repülőtéren 6.764 le- és felszállást regisztráltak múlt hónapban, ez 40 százalékkal marad el a 2019. augusztusi adathoz viszonyítva. A harmadik negyedévig összesen 34.214 gépmozgást regisztráltak a repülőtéren.

Ismeretes, a 2019-es rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 16.173.489 utas fordult meg a repülőtéren, ami 8,8 százalékos növekedés volt a megelőző évhez képest. A világjárvány miatt elrendelt utazási korlátozások következtében azonban 2020 márciusától jelentős mértékben lecsökkent a forgalom, amely még az első és második hullám közötti nyári időszakban sem nagyon tudott magára találni. A Budapest Airport mindössze 3 millió 859 ezer utast regisztrált 2020-ban, amely több mint 76 százalékkal kevesebb 2019-hez képest. A repülőtér üzemeltetője május végén azt közölte, hogy 110 millió euró veszteséggel zárta a 2020-as évet – derül ki a visszatekintésből.

Cash/fotó: BUD