Csúszhat Szegeden a járatok indítása

 

Nyolc hét múlva indulna a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő villamos-vasút hibrid, a tram-train, viszont csak most jutott eszébe a projektért felelős Szegedi Közlekedési Kft.-nek, hogy ellenőrizze, vajon bírja-e a szegedi villamosközlekedést ellátó áramfejlesztő a megnövekedett terhelést. Kiderült, hogy nem – írja a Szeged.hu.

A portál szerint ez a szegedi önkormányzat pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottságágának ülésén Kovács Tamás gazdasági alpolgármester előterjesztéséből derült ki. Eszerint:

„A vasútvillamos beruházási projekt során a Szegedi Közlekedési Kft. meglévő infrastruktúrájára adottságként tekintett a beruházó, és ez miatt nem vizsgálta a meglévő szegedi szakaszon az áramellátás maximális terhelhetőségét” – majd így folytatta:

„A próbafutások során megállapításra került, hogy a tram-train vasútvillamos-járművek használatakor lényegesen több az áramfelvétel, mint a PESA villamosok esetén, ezért az áramalakítók fejlesztésére, átalakítására van szükség”.

A fejlesztésre a MÁV ad 70 millió forint támogatást a közlekedési vállalatnak, amely már meg is bízott két céget a feladat elvégzésével. Sőt, az egyik céggel, a LÁET Kft.-vel szeptember közepén már szerződést is kötöttek. Mivel viszont a két szerződés együtt több mint 50 millió forint értékű, azokról még pénteken szavaznia kell a közgyűlésnek.

A MÁV és a szegedi közlekedési vállalat közötti támogatási szerződés szerint a hálózat fejlesztését december 31-ig kellene elvégezni, ami a szeged.hu cikke szerint azért különös, mert addigra már elvileg járna Hódmezővásárhely és Szeged között a tram-train – olvasható a cikkben.

Cash/fotó: szeged.hu