Jelen levelemmel kedveskedek nektek egy remek recepttel, melyet megtettem, s megettem ezennel.

 

No de félre az eszperente nyelvezet játékos szavaival, arra gondoltam, hogy e héten egy nyúlból készült előételt mutatok be.

Jelesül is legalább egy szebb nyúlgerinc  szükségeltetik hozzá. Ahogy nevezem, tűzdelt nyúlgerinc, svéd gombasalátával.

Kezdjük a nyúllal.

Először is, a gerincet igyekezzünk lehártyázni, majd óvatosan tűzdeljük meg vékony szalonna, illetve fokhagyma szeletekkel.

Sózzuk, borsozzuk, s így tekerjük bacon szeletekbe.

Szórhatunk rá némi sültfűszer-keveréket is. Fektessük tepsibe, öntsünk alá kevés olajat, valamint másfél deci sört.

A maradék sört ellenőrizzük, csak az íze miatt.

Edényünket fóliával takarjuk le, s így előmelegített sütőben, közepes lángon süssük egy órát. Ha kész, kivesszük, s pihentetjük.

Most kissé nehezebb feladat adódik, ugyanis a gerincről óvatosan le kell fejteni a húst, úgy, hogy egyben maradjon. Javasolt vékony, hegyes, éles kés használata, s nem árt, ha némileg ismerjük a nyúl anatómiai felépítését. Mondhatom azt is, hogy ez már inkább haladó szint, de ne féljünk tőle.

Ha elkészült tálaljuk szépen

Ha eddig eljutottunk, akkor vékony szeleteket vágunk, úgy, hogy szintén egyben lévő “tallérokat” kapjunk.

Most következik a fogás második része, illetve ezt már készíthetjük sütés közben, tehát a gombasaláta! Négy főre gondolva, 25 dkg. csiperke felaprítva, egy közepes hagyma, szintén apróra vágva.

A hagymát dinszteljük 2-3 kanál olajon, majd adjuk hozzá a gombát, s pároljuk, hogy a gomba a levét elveszítse. Egy paradicsomot felaprítunk, hozzáadjuk, s adunk még 3-4 kanál sűrített paradicsomot is. Kapjon még 2 db. babérlevelet, egy fél citrom levét, mokkás kanálnyi  oregánót és bazsalikomot is. Én a kicsavart fél citromot is beledobom, jó ízt ad neki. Itt már érdemes kóstolni, s az ízlésnek megfelelően esetleg némi cukrot hozzáadni.

Kapni az üzletben olyan “kecsapot”, ami már fűszerezve van az említett bazsalikommal, illetve oregánóval. Alkalmasint ezt is lehet használni, én például mindkettőt alkalmazom egyszerre, s így cukor nélkül is igen jó ízeket kapok.

Ha többen lennénk, több tányérra is jut belőle

Ha ezzel is megvagyunk, és kihűtöttük a gombát, akkor már lehet is tálalni az  előételeket.

A tányér szélére 3-4 szelet nyúlgerinc, ezt csepegtettem kevés extraszűz olíva olajjal. Mellé két nagy kanál gomba került, friss citromkarikával, díszítő petrezselyemmel. Eme felettébb ízletes előétel receptjét már sokan kérték tőlem, a fogyasztása után.

Javaslom a kipróbálást.

Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City 22, a fakanalas