Hotelekbe, lakásokba szervezték a pásztorórákat

 

Több helyszínen csaptak le a baranyai rendőrök, egy kerítéssel gyanúsítható nőt, valamint két segítőjét fogták el, köztük egy taxist, aki szállította a prostikat és beszedte a „szolgáltatás” díjait – írja a police.hu.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján 2021. szeptember 29-én reggel fogtak el két férfit és egy nőt Pécsett, illetve Kozármislenyben.

A gyanú szerint az egyik pécsi éjszakai bár üzemeltetője, egy 67 éves helyi nő márciustól anyagi ellenszolgáltatásért hotelekben biztosított szobát, illetve helyiséget, majd prostituáltakat közvetített ki a vendégei számára. Ezen kívül szintén pénzért, esetenként az ismeretségi körébe tartozó férfiak számára lakásokra, rendezvényekre is szervezett, majd szállíttatott ledérlányokat. A szexmunkásokat egy 48 éves taxis vitte a különböző címekre, megvárta őket, majd a szolgáltatásért kapott összeget – a fuvardíján felül átvette –, és átadta azt a 67 éves nőnek.

A rendőrök elfogtak egy 36 éves kozármislenyi férfit is, aki a gyanú szerint a pécsi hoteljében biztosította a helyet a prostitúciós tevékenységnek.  Az összesen négy helyszínen megtartott kutatás során a rendőrök vagyonvisszaszerzés keretében feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett autót, készpénzt, valamint nagyértékű porcelánokat találtak és foglaltak le.

Előállításukat követően a nyomozók mindhármukat kihallgatták gyanúsítottként. A nő ellen kerítés, míg két társa ellen prostitúció elősegítése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu