Nyolc új taxiállomással és 56 autóval indul a kísérlet

 

Bécset is szorítja a határidő. 2025-től a sógoroknál csak károsanyag-kibocsátás mentes taxikat lehet regisztrálni, ugyanakkor a jelenlegi gépjárműállomány 99 százaléka még a hagyományos hajtáslánccal üzemelőkből áll. Vagyis ebben Budapest jóval előbbre tart. Nem véletlen, hogy az osztrák kereskedelmi kamara igyekszik innovatív eszközök bevezetésével rávenni a fuvarozókat a váltásra – írja az orf.at. 

Korábban már hírt adtunk arról a megállapodásról, miszerint új technológiát vezetnek be az elektromos taxik töltésére: kábel helyett „csak” a droszton kialakított parkolóhely fölé kell parkolnia a gépjárműnek és indulhat is a kraft. Az új technológiát népszerűsíti Bécs önkormányzata és a kereskedelmi kamara. A grazi székhelyű Easelink cég által kifejlesztett töltési rendszer célja, hogy a taxisok számára vonzóvá tegye az e-technológiára való áttérést azáltal, hogy megkönnyíti a töltést közvetlenül a droszton a hagyományos e-töltőállomásokhoz képest. A sofőrnek ki sem kell szállnia az autóból, nem kell kesztyűt húznia a kábeltekervényekkel és a csatlakoztatással bajlódnia, s az áramfelvétel közbeni idő sem esik ki, hiszen így tud utast fogadni és akár azonnal indulni.

A következő két évben összesen nyolc taxiállomást és 56 járművet szerelnek fel Bécsben az Easelink által kifejlesztett Matrix Charging technológiával.

Ahelyett, hogy az elektromos autót kábellel csatlakoztatnánk a töltőponthoz, a speciális csatlakozóval felszerelt jármű egy gombnyomással a taxiállomáson lévő töltőlemezhez csatlakozik.  „A lemez alapvetően egy töltési pont, amelyet a hagyományos töltőállomásokhoz hasonlóan táplálnak, így az áram vezetékből, a hálózatból származik, majd ezen a lemezen keresztül automatikusan a járműbe kerül” – magyarázta Hermann Stockinger, az Easelink alapítója az új töltőrendszer lényegét.

Ezzel az automatikus töltőrendszerrel közvetlenül a taxiállomáson töltődnek az autók anélkül, hogy a sofőröknek el kellene hagyniuk a járművet vagy el kellene menniük egy e-töltőállomáshoz.  „Természetesen most kipróbáljuk, hogy ez a technológia működik-e.  Ez egy nemzetközi úttörő projekt, ezt a következő két évben nyolc helyszínen és 56 taxival fogjuk megtenni annak érdekében, hogy jelezzük, készek vagyunk komolyan venni ezt a mobilitási átállást” – mondta Peter Hanke pénzügyi és gazdasági városi tanácsos.

Mivel ez még csak kísérleti projekt, nincs ára annak, hogy mennyibe fog kerülni az új töltési rendszer.

Az első Mátrix töltési technológiával felszerelt taxiállomás a WIPARK parkolóban található a harmadik kerületben, Bécsben.

A zöld áram szállítása az új töltőrendszerhez a Wien Energie-től származik, ehhez az elektromos autókat is át kell alakítani – olvasható a tájékoztatóban.

Sajnálatos, hogy a magyar fővárosban, ahol az e-taxik darabszáma jelenleg többszöröse a bécsinek, hasonló kezdeményezésről még csak álmodni sem lehet, hiszen a taxiállomások jogi helyzete 30 éve közelít az abszurdhoz, és szándék sincs a megváltoztatására. Kár.

Cash/fotó: easelink.com