Kellemes őszi családi program

 

A Vasúttörténeti Park újabb rendezvénnyel várja a kisebb és nagyobb gyermekeket a hétvégén, ahol ragyogó időben jól érezheti magát az egész család. A változatos programok között mindenki találhat kedvére valót, feltéve, ha kilátogat.

Idén 15 éves a Vasúttörténeti Park kerti vasútja, a jubileumot pedig a Kerti Vasutak Fesztiválján ünnepelhetjük meg szeptember 11-én és 12-én. Az eseményen az osztrák és a német kiállítók mellett horvát és magyar kerti vasúti járműépítők dízel-, elektromos-, és gőzmozdonyainak kicsinyített másai vonulnak fel az apró sínpályán. A kismozdonyok mögé felülve a gyerekek és szüleik körbeutazhatják az alagúttal, tavacskával színesített kerti vasúti pályát – olvasható a Park weboldalán.

A kerti vasutak találkozója minden évben nagy sikert arat a látogatók körében, egyedi élmény a vidáman füstölő és fütyülő kismozdonyok mögött ülve körbeutazni a parkosított környezetben. A hétvégén a látogatók rendelkezésére állnak majd a Park interaktív szolgáltatásai is, így a fordítókorongozás, illetve utazhatnak a 1026-os gőzmozdonyon, a lóvasúton és a felújított Csajka sínautóval is, sőt, kipróbálhatják az erejüket a kézihajtányon, valamint a vasútmodell ház is nyitva lesz.

Az apró mozdonyok mellett felfújható aréna, kincskereső játék, arcfestés és csillámtetoválás várja a kicsiket és a nagyokat, mely programok ingyenesen vehetők igénybe.

Mindenkit szeretettel várnak szeptember 11-én szombaton és 12-én vasárnap 10-től 18 óráig. További információkat az eseményről ide kattintva kaphatnak.

Cash/fotó: Facebook