Mivel az utóbbi napokban igen sok egyéb teendőm akadt, így a héten csak néhány villámgyors apróságot mutatok, illetve egy villanás a szomszédos Corners vendéglőből.

 

Nem volt telt ház, hétköznap este, így abszolút frissen kaptunk egy óriás szűzérmét rántva, amit elég volt elfogyasztani, de álltam a sarat. Szerintem mutatós darab volt.

Nagy volt, de legyőztem

No, akkor következzen a gyermekek kedvence, a burgonya chips. Amiért nem mentem most a boltba, nem toltam a multikat, s nem gyártottam felesleges papírszemetet sem.

A dolog egyszerű, a meghámozott burgonyát uborka gyalun tologatjuk, így igen vékony szeleteket kapunk, amit aztán bő, forró olajban hirtelen ropogósra sütjük, lecsepegtetjük, s sózva már tálaljuk is. Minden mennyiség elfogy, és nagyon “költséghatékony” megoldás.

Elkészítése pofonegyszerű, de nagyon népszerű kicsik és nagyok között egyaránt

Következzen egy édesség, ami nem csak a gyerekeknek esik jól, de villám gyorsan készen van, s nem igényel nagy hozzáértést.

Nem csak a gyerekek szeretik az édességet

Ha van a hűtőben dobozos fagyi, abból kanalazzunk, szórjuk körbe többféle gyümölcs darabokkal, nyomjunk rá tejszín habot, locsoljuk némi csokoládé öntettel, és máris népszerűbbek leszünk.

Ígérem, legközelebb kiadósabb fogás következik.

Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City 22, a fakanalas