Erőszakos demonstrációkra készülnek

 

A környezetvédők tiltakozást hirdettek az IAA ellen. Joachim Herrmann bajor belügyminiszter elképzelhetőnek tartja, hogy ez erőszakhoz vezethet. Számos rendőrnek kell gondoskodnia a biztonságról – írja az automobilwoche.de.

Joachim Herrmann bajor belügyminiszter elképzelhetőnek tartja az IAA során fellépő erőszakos tiltakozásokat is.

Forrónak ígérkezik az ősz a Frankfurtból Münchenbe költözött IAA mobilitási kiállítás premierjén szeptember 7 és 12 között.

„Úgy találjuk országosan és Németország határain túl is, hogy a baloldali szélsőséges spektrum mozgósít” – mondta Herrmann a Bild napilapnak.  „Zavarokra, elzárt utakra és esetleg erőszakos tiltakozásokra is számítanunk kell.”  A hatóság a helyszínen akár 4500 rendőrrel lesz jelen Münchenben a vásár védelmében.

A legutóbbi 2019-es IAA-n Frankfurt am Mainban a klímavédelmi aktivisták tiltakozó akciókkal kerültek a hírekbe. A klímavédelmi aktivisták tüntetéseket is bejelentettek Münchenben. Az augusztus 20-i autóvásár elleni demonstrációt azonban kevés érdeklődés kísérte. A rendőrség szerint csak mintegy 75 résztvevő érkezett.

A megnyitóra Angela Merkel kancellárt (CDU) várják. A vásár a tervek szerint szeptember 12-ig tart nyitva – olvasható a tudósításban.

Cash/fotó: Facebook