Életfenntartó rendszeren dolgoznak

 

Dübörög az űrturizmus, toborozzák a Mars-expedíció úttörőit, eközben kereskedelmi cégek életfenntartó rendszerek kidolgozására adtak megbízást, amelynek következő lépése a magán űrállomások létrehozása az univerzumban.

Nagy a mozgolódás a kereskedelmi űrállomások területén, a NASA is ebben látja a Nemzetközi Űrállomás folytatását. A Collins Aerospace augusztus 23-án bejelentette, hogy 2,6 millió dollárért fejleszt ki egy meg nem nevezett magánvállalat számára életfenntartó rendszert egy alacsony Föld körüli pályán üzemeltetett űrállomáshoz. A szóban forgó eszköz (Environmental Control and Life Support Systems/ECLSS) a nevének megfelelően több olyan technológiát is tömörít, amelyek az emberi életre alkalmas feltételeket teremtenek a bolygó atmoszféráján kívül – többek közt – tisztítja és visszaforgatja a levegőt, de szabályozza a nyomást, valamint a hőmérsékletet is. A bejelentésről hírt adó SpaceNews megtudta azt is, hogy a szerződést egy olyan partnerrel kötötték, aki a Föld körüli pályán hosszú távú ott tartózkodásban gondolkozik.

A vállalat hozzátette azt is, hogy a küldetés időzítése teljesen a meg nem nevezett partnertől függ, de mint mondták: „a hardver általában néhány éven belül telepíthető”. A Collins Aerospace-nek egyébként akad tapasztalata az ilyen fejlesztések terén, hiszen ők fejlesztettek és gyártottak le több hasonló berendezést is a NASA-nak, például a Nemzetközi Űrállomás víztisztító rendszerét. A SpaceNews megtudta azt is, hogy nem a mostani szerződés az első, amely keretében a Collins Aerospace ECLSS-t adott el magánvállalatnak, de a cég ennél többet erről nem árult el, kiderült viszont az is hogy a vállalat más magáncégekkel is tárgyalást folytat ezen rendszerek értékesítéséről.

A fenti csak egy információ annak kapcsán, hogy elég nagy a mozgolódás az űrállomások, különösen a magánvállalatok által üzemeltetett űrállomások terén. Az egyik legkomolyabb szereplő, az Axiom Space például sikeresen gyűjtött össze 130 millió dollárnyi tőkét, hogy elkezdjen kereskedelmi modulokat kapcsolni az ISS-hez 2024-től, és idővel saját űrállomást is építsenek fel. A cég pedig már a következő év elején három fizető utast is felszállítana az ISS-ra a SpaceX Crew Dragon űrhajójával. Az Axiom Space azonban a mostani bejelentést nem kommentálta, így nem tudni, hogy ők-e a Collins Aerospace titokzatos ügyfelei.

Azonban nem csak a magánszektor, de a NASA is a kereskedelmi űrállomásokban látja a jövőt. Mint azt Bill Nelson, a NASA vezetője kifejtette az idei, 36. Space Symposium-on, az űrhivatal reményei szerint a kereskedelmi űrállomások vennék át a stafétát, miután az ISS-t nyugdíjazzák. Korábban felmerült egyébként, hogy az ISS-t már akár 2024-ben is leszerelhetik, Nelson azonban elárulta azt is, hogy az Állomás remélhetőleg még 2030-ig üzemben marad, majd ezt követően a feladatait kereskedelmi állomások vehetnék át – írja a raketa.hu.

Felmerülhet egyesekben, hogy az USA miért nem társul Kínával, hiszen az ázsiai ország elkezdte építeni a saját űrállomását, és az ISS esetén a korábban, illetve a Földön az ellenséges nagyhatalomnak tekintett Oroszországgal gyümölcsözőnek bizonyult az együttműködés. Nelson azonban egy ilyen partnerség lehetőségétől kategorikusan elzárkózott, sőt kijelentette, hogy az USA „sajnálatos mód” űrversenyt folytat épp Kínával, és a partneri viszony már csak azért sem lehetséges, mert Kína rengeteget titkolózik, miközben egy civil űrprogram alapvető feltétele az átláthatóság – olvasható a legfrissebb hírek között.

Cash/ fotó: illusztráció