Ártánd speciális határátkelő

 

Évekkel ezelőtt egy örökkévalóságnak tűnt Budapestről eljutni az ártándi határátkelőig. Ma már szerencsére ez gyorsabban megy, mivel a közel 300 km-t szinte végig autópályán teheti meg az ember – írja a Zsaru Magazin.

Amíg nem épült meg a sztráda, addig is nagy volt mind a közúti, mind pedig a vasúti forgalom a határon. Előfordult, hogy öt-hat órát kellett várakozni a kamionoknak a ki- vagy beléptetéskor.

Gyanús esetben indokolt az alapos vizsgálat

A Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltséghez két közúti és egy vasúti határátkelőhely tartozik: az ártándi közúti átkelő, a tavaly szeptemberben átadott nagykereki autópálya-határátkelő, illetve Biharkeresztesnél a vasúti határátkelőhely. Ez utóbbi jelenleg zárva van, ugyanis augusztus végéig a Püspökladány-Biharkeresztes-vonalat felújítják. Az ártándi határátkelő évek óta tartó terheltségén pedig már most enyhít sokszor a nagykereki autópálya-határátkelő, annak ellenére, hogy a román oldalon csak egypár kilométeres sztrádaszakasz épült meg.

Péter Sándor ezredes

A nagykereki autópálya-átkelő jelenleg a legmodernebb határ­ellenőrző rendszerrel felszerelt magyarországi átkelő – mondja Péter Sándor ezredes, a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség vezetője. – A forgalma még aránylag kicsi, bár vannak már olyan napok, amikor a kamionforgalom 50-50 százalékban oszlik meg az ártándival. A nagykereki autópálya-határátkelőnek akkor fog megnőni a forgalma, ha a román oldalon megépül az autópálya, ez 2023-ra várható.

Jelenleg ugyanis, ha valaki személyautóval ott lép át a határon, ez gyorsan megtörténik, de aztán a román oldalon ezt az előnyt el is veszti, mivel egy nagyon nagy forgalmú főútba csatlakozik be a néhány kilométeres autópálya-szakasz.

Ottjártunkkor Ártándon mind a ki-, mind a befelé vezető oldalon kamionsort láttunk, de a kirendeltségvezető elmondása szerint egyórás várakozási idő alatt így is átjutnak a kamionok a határon. Amíg nem nyitott meg a nagykereki határátkelő, a kilépő teherforgalomban gyakori volt az 5-6 km-es kamionsor és a 3-4 órás várakozás. Előfordult, hogy a 14 km-re lévő Mezőpeterdnél már be kellett avatkozniuk a rendőröknek forgalomtereléssel, hogy ne a 42-es főúton álljanak végig a határig a kamionok a fél útpályát elfoglalva.

Cedlédi Csaba főtörzsőrmester

Az éves kamionforgalom egyébként Ártándnál 1 millió feletti, ez napi átlagban 2500 kamiont jelent, de bizony van olyan nap is, hogy eléri a 4500-at is. És mivel Ártánd schengeni külső határnak számít, így a beléptetésnél minden kamiont alaposan át kell vizsgálni. Ez komoly munkát igényel. Ellenőrizni kell a fülkétől kezdve az alvázon át a ponyváig, a plombáig mindent. Ha pedig egy kamionnál alaposabb kontrollra van szükség, akkor egy terminálba terelik, ahol teljesen átvizsgálják. Például egy olyan műszerrel mérik az emberi szívdobbanást, amelynél a kamion oldalára négy „tappancsot” raknak. Ha a rakományban valaki elbújt, akkor ezt a mérőműszer jelezni fogja. Míg a terminálban tartózkodtunk, egy fehérorosz és egy ukrán kamiont is ellenőriztek, de végül mindent rendben találtak a határrendészek. Persze ez nem mindig történik így.

 

Szitó László Zsolt főtörzsőrmester

Egyre többen próbálnak illegálisan hazánkba jutni ezen a szakaszon – emeli ki Péter Sándor ezredes. – Tavaly egész évben valamivel több mint 200 határsértőt fogtunk el. Idén ez a szám fél év alatt már a duplájára, közel 500 főre nőtt. Közülük 84-en a zöldhatáron próbálkoztak, a többi kamionban megbújva akart volna átjutni a határon.

Persze nem csupán a határsértőkre kell figyelni, mivel bármi előfordulhat.

Augusztus 3-án éjszaka egy autóbusz utasaként jelentkezett kilépésre egy férfi – meséli Ceglédi Csaba főtörzsőrmester, kiemelt főhatárrendész. – Az ellenőrzés során egy nagyon rossz minőségű, hamis személyi igazolványt adott át, már első ránézésre is látszott rajta, hogy nem eredeti. A férfi azzal magyarázta tettét, hogy lejárt a személyi okmánya, és attól tartott, hogy nem tud majd átlépni a határon, és nem fogják hazaengedni Romániába. Egyébként nagyon ritkán szokott előfordulni, hogy hamis okmánnyal próbál meg valaki átjutni nálunk.

Oláh Patrik Nándor őrmester

Június 18-án a nagykereki autópálya-határátkelőnél egy román rendszámú autószállító jelentkezett kilépésre – ezt már Szitó László Zsolt főtörzsőrmester, szakértő közli, aki az AntiLop csoport tagja is. – Nyolc járművet szállított a tréleren, melyek közül a legutolsó egy, a dán hatóságok által körözött, 8 millió forint értékű BMW M6-os személykocsi volt. A nagy értékű autók ellenőrzésére egyébként is nagy figyelmet fordítunk, valamint a mezőgazdasági és munkagépekre is. Legutóbb egy Volvo exkavá­tor akadt fenn az ellenőrzésen.

A személyforgalomban is folyamatos az ellenőrzés, a belépő oldalon három sávon haladnak az autók. Az útlevélkezelők megnézik a papírokat, majd ha mindent rendben találtak, már mehet is tovább a gépjármű. De nem mindig vannak rendben az okmányok.

Nem olyan régen jelzett a rendszer egy belépésre jelentkező házaspár hölgy tagjánál, hogy körözik – mondja Oláh Patrik Nándor őrmester, határrendész, miközben mutatja, hogy hogyan is zajlik a számítógépes ellenőrzés. – A jelzés után még egy másik rendszeren is végigfuttattam a nő adatait, de ott is jelzett. A végén kiderült, hogy közokirat-hamisítás miatt körözték.

Az ártándi egyébként speciális átkelőhely, mivel schengeni külső határátkelő, így szisztematikus beléptetést hajtanak végre, tehát még az uniós állampolgárok is mélyebb ellenőrzésen esnek át, de nem olyanon, mint a harmadik országból érkezők. Az átlépők 20-30 százaléka magyar, 60 százaléka román, és moldovaiak vannak még aránylag nagyobb számban. A román oldalról sokan jönnek át a határ közelében lévő termálfürdőkbe, de sok az ingázó is, akik reggel belépnek az országba, majd a munkaidő lejárta után hazamennek.

Hétköznap a személyforgalom 12-13 ezer fő, hétvégénként pedig mintegy 60 ezer – mutatja a statisztikákat Péter Sándor ezredes. – Ez nagyon sok. És őket egyenként kell ellenőriznünk. Külön fenntartunk sávot, illetve épületet a buszok ellenőrzésére is – teszi hozzá végül a kirendeltségvezető, aki 36 éve, 1986-ban útlevélkezelőként kezdett az ártándi határátkelőnél. A tanítóképzői diploma után elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, majd Debrecenben a jogi egyetemet is. 1999 óta, immár 22 éve pedig kirendeltségvezető.

Egyébként 1999. január 15-én az ártándi magyar-román határon fogták el Ambrus Attilát, a Viszkist – olvasható a Zsaru Magazinban.

Mátyási György/fotó: Szabó Gabriella