Összesen 112 készül

 

Csábító paraméterek: 1595 önsúly, V12-es, 800 lóerős mild-hibrid erőforrás, ami összkerekes és 2,8 másodperc alatt repít százra. Limitált kiadás, 112 darabot készítenek, kétmillió eurós áron és már mind elkelt.   

Visszatér a legendás Countach Lamborghini kínálatában egy limitált széria erejéig. A 2 millió eurós árcédulával rendelkező különlegesség ugyan a Sián alapjaira épült fel, de megjelenésében hűen hozza a klasszikus sportkocsi formai világát.

Már az első kiszivárgott képek után elkezdett ömleni a pozitív visszajelzések tengere az olasz gyártó felé, így valamilyen szinten érthető is, hogy már nem lehet újabb darabokra rendelést leadni, azaz a Top Gear informátorai szerint el is kelt mind a 112 tervezett darab.

A mild-hibrid rendszerű 800 lóerős V12-es motor által hajtott járgány természetesen a gyártóra jellemzően összkerék meghajtást kapott és 1595 kilós önsúllyal rendelkezik.

Ezekkel az adottságokkal 2,8 másodperc alatt éri el a 100 kilométeres óránkénti sebességet, ami impozáns eredmény ugyan, de mindezek ellenére a legtöbb példány valószínűleg hűtött-fűtött garázsba vagy raktárba kerül majd igazán kedvező hozamú befektetési célokkal.

Pedig azon gondolkodtam, ha legyártják őket, rendelek egy ilyen taxit Budapesten. Lehet, hogy ezt is eleve törölhetem a bakancslistámról is vagy várok egy kicsit, hátha lesz majd használtan eladó, úgy olcsóbb is…

Cash/fotó: speedzone.hu