Önkéntes segítette ki az olimpiai bajnokot

 

Az olimpia véget ért, az élményeket lassan dolgozzák fel maguk a sportolók is. Így van ezzel Hansle Parchment jamaicai gátfutó is, aki így utólag is borzong, ha belegondol, egy japán önkéntesnek és egy taxisnak is köszönheti az aranyérmét.

Az olimpiai falu közlekedéséről korábban már beszámoltunk, ami finoman szólva sem volt egyszerű a szigorú koronavírus miatti szabályok miatt. A központból a különböző versenyhelyszínekre iránybuszok szállították a versenyzőket, egyéb módon nem is tudtak közlekedni a sportolók.

Hansle Parchment, jamaicai futó augusztus 3-án, kedden elindult szállásáról a férfi 110 gát selejtezőjére. Egyszerű balgaságból rossz buszra szállt, amit akkor vett csak észre, amikor megérkezett az evezősök központjába.

„Az elődöntők napján véletlenül rossz buszra szálltam, ami természetesen nem oda vitt, ahová szerettem volna” – mesélte Parchment. „Zenét hallgattam, nem figyeltem a hangosbemondóra. A busz elején mintha láttam volna kiírva, hogy atlétika pálya, úgyhogy nem gondolkodtam, felszálltam.”

Amit Athleticsnek nézett, az Aquaticsnak bizonyult. Miután megtudta, hogy az evezős központból csak úgy tud eljutni az atlétikai stadionba, ha visszamegy a szállására, és felszáll a jó buszra, úgy tűnt, minden remény szertefoszlik számára. Így nem ért volna időben oda saját versenyére. „Ha ezt a megoldást választottam volna, úgy estem volna be a versenyre, hogy bemelegíteni sem tudtam volna.”

Amikor már lassan kezdte feladni olimpiai álmait, egy helyi önkéntes lányt talált, aki készséggel segített neki. A megmentő pénzt adott taxira a futónak, a fuvarozó átérezve a helyzet súlyát, a japánokra nem jellemzően, a szabályokat figyelmen kívül hagyva igyekezett utasával az atlétikai csarnokhoz. Így időben odaért az elődöntőre. Ezután Parchment második lett a futamában, és kvalifikálta magát a döntőbe, ahol megnyerte azt – számolt be a nem mindennapi történetről az Eurosport.

Cash/fotó: Reuters