Rendelhető az Audi Q4 e-tron és a Q4 45 quattro is

 

Két új típussal bővült az Audi Európában is rendelhető palettája. A Q4 e-tron és Q4 Sportback mellett most előrukkoltak a Q4 45 e-tron quattro változattal is – olvasható a gyártó hírei között.

Az Audi Q4 e-tron, és áramvonalasabb testvére, a Q4 Sportback e-tron a négykarikás márka legelső elektromos kompakt SUV-jaként idén áprilisban mutatkozott be, kombinálva három motorteljesítményt (125, 150, és 220 kW) két akkukapacitással (nettó 52 és 77 kWh). A cég bejelentette, hogy a vásárlók számára elérhető kínálat két típussal bővül: Európa-szerte rendelhető a Q4 Sportback 40 e-tron, valamint a Q4 45 e-tron quattro.

A 40-es típusjelzésű, 150 kW teljesítményű Sportback érdekessége, hogy az Audi elektromos modelljei között a legnagyobb hatótávolságot tudhatja magáénak, a WLTP szerint akár 534 kilométert is meg lehet tenni vele egyetlen feltöltéssel. Német ára bruttó 49.500 eurónál kezdődik, de a típus már a magyar konfigurációban is kiválasztható 19.852.640 forintos indulóáron.

A másik fontos újdonság egy megfizethetőbb összkerékhajtású verzió. A Q4 45 e-tron quattro két villanymotorja együtt 265 lóerős, álló helyzetből 6,9 mp alatt gyorsítják 100 km/órára az autót; a végsebességet továbbra is 180 km/órában korlátozza az Audi.

A hatótávolság 490 kilométer – érdemben nem különbözik az 50 e-tron quattro 488 kilométeres értékétől. Alig valamivel jelentősebb az árkülönbség: míg a csúcsmodell 52 900 euróba kerül, a 45 e-tron quattro ára 50 900 euro. Sportback verzió egyelőre nem létezik a 45-ösből, de ami késik, az nem múlik. Lehet, hogy a nem oly távoli jövőben ezzel is színre lép az Audi.

Cash/fotó: autobild.de