3000 e-kisteherautóval bővül a világ egyik legnagyobb flottakezelője

 

 

A világ egyik legnagyobb flottakezelő és járműlízingelő cége, a LeasePlan 3000 tisztán elektromos meghajtású kisteherautót vásárol az Arrival brit start-up vállalattól, az erről szóló szerződést várhatóan az év harmadik negyedévében véglegesítik a partnerek.

Az úgynevezett Arrival Van, azaz a járműgyártó vállalat kisteherautója (mely egyben a legelső terméke is), a tervek szerint 2022 kerül sorozatgyártásba, de a LeasePlannek valószínűleg tovább kell majd várnia a villanyos furgonok átvételével, hiszen a UPS korábban már berendelt 10 ezer darabot a járműből.

A LeasePlan az EV100 kezdeményezés egyik alapító tagja, ezáltal vállalta, hogy 2030-ra flottájának 100%-át elektromos meghajtásúra cseréli. A cég esetében ez nem csupán a saját használatú járművekre vonatkozik, hanem a teljes bérbe adott flottára. Ez körülbelül 1,9 millió járművet jelent a világ több mint 30 országában. Az autók majdnem egynegyede könnyű haszongépjármű.

Az Arrival Van fejlesztésének állapotáról utoljára idén tavasszal adott ki közleményt a Hyundai Csoport által is támogatott gyártó, melyből kiderült, hogy az autó a koncepcióváltozatához képest jelentősen átalakult. Ezt a hivatásos futárokkal történt egyeztetések indokolták, melyek felfedtek olyan javítási lehetőségeket, amiktől praktikusabb és kényelmesebb lehet a furgon.

Az Arrival egy új irányból közelíti meg az autógyártást, tradicionális autógyár és gyártósorok helyett gyorsan felállítható, rugalmas, kis területet foglaló létesítményeket hoznak létre termékeik célpiacainak szívében.

Érdekes lesz látni, hogyan boldogul majd a start-up a hozzá beömlő megrendelésekkel – olvasható a flottakezelő hírei között.

Cash/fotó: leaseplan.com