Ötmillió tonna CO2 kibocsátást spóroltak az új hajtóművekkel

 

 

Az amerikai gyártó új generációs hajtóművei a gyakorlatban is hozzák a 20 százalékkal kevesebb fogyasztást és kibocsátást, az eddig forgalomba állított, ilyen erőforrással felszerelt gépekkel 370 millió utast szállítottak – olvasható a cég közleményében.

A Pratt & Whitney szerint áttételes hajtóműtípusával (Geared Turbofan GTF) eddig 54 légitársaság több mint ezer repülőgépét szerelték fel, az Airbus A320 neo család tagjai mellett az A220-asokat és Embraer E2-eseket.

Az adatok szerint közel 2 milliárd liter kerozin és 5 millió tonna szén-dioxid kibocsátását spórolták meg a hajtóművekkel több mint 2,5 millió járat során, amelyeken 370 millióan utaztak.

A légitársaságoknál összesen több mint 10 millió repült órát teljesítettek ezek az egységek.

Az áttételes hajtóművek 2016 elején álltak szolgálatba, a 20 százalékkal kevesebb fogyasztás és emisszió mellett 75 százalékkal alacsonyabb a zajkibocsátásuk.

Nem volt azonban mindig ilyen sima a GTF-hajtóművek használata, az első időszakban több probléma is felmerült, a Swiss Airbus A220-asainál és Indigo A320-asainál repülés közben kellett leállítani az egységeket.

A hibákat a Pratt szoftverfrissítéssel, illetve hajtóműcserével oldotta meg, de ez a folyamat több évbe tellett. A jelenlegi eredmények önmagukért beszélnek, de még vannak tartalékok a rendszerben, amelyet próbálnak mind inkább életre hívni a mérnökök – derül ki a közleményből.

Cash/fotó: logisztika.com