Volt, aki egy óra alatt teljesítette a távot

 

 

Tavaly a pandémia miatt elmaradt ez a nyári verseny, talán ennek volt köszönhető a nagy nevezési szám is. A vihart követően szombat délelőtt még erősnek találták a szelet a szervezők, így az eredeti 9 órás start helyett csak 11-kor indulhatott a mezőny.

Zamárdi, 2021. július 10.
A Balaton-átevezés résztvevõi Zamárdinál 2021. július 10-én. A versenyzõknek 8 kilométeres távot kell teljesíteniük Zamárditól Tihanyig és vissza.
MTI/Varga György

 

Végül 11-kor elrajtolt az idei Balaton-átevezés. A négyezer induló Zamárdi és Tihany között teljesíthette a 8 km-es távot. A nevezők bármilyen kézzel hajtható eszközzel részt vehetnek a megmérettetésen.

SUP-pal, kajakkal, kenuval, gumicsónakkal, sőt sárkányhajóval is indultak. A sportolók között vannak baráti társaságok, munkahelyi közösségek.

Zamárdi, 2021. július 10.
A Balaton-átevezés résztvevõi a zamárdi rajt elõtt 2021. július 10-én. A versenyzõknek 8 kilométeres távot kell teljesíteniük Zamárditól Tihanyig és vissza.
MTI/Varga György

 

A vízen 300-400 méterenként horgonyzott vitorlások jelölték az útvonalat, aki elfáradt, ezeken a hajókon megpihenhettek.

Az erős szél miatt az első indításra csak több órás késéssel, 11 órakor kerülhetett sor, de azt követően folyamatosan indították az evezősöket.

Zamárdi, 2021. július 10.
A Balaton-átevezés résztvevõi a zamárdi célban 2021. július 10-én. A versenyzõknek 8 kilométeres távot kell teljesíteniük Zamárditól Tihanyig és vissza.
MTI/Varga György

 

Eredetileg egészen 14 óráig várták a jelentkezőket, de ez a késve rajtolás miatt kitolódott, így 15 óráig fogadták az átevezésre jelentkezőket, addig az időpontig lehetett vízre szállni.

Zamárdi, 2021. július 10.
A Balaton-átevezés résztvevõi a zamárdi rajtnál 2021. július 10-én. A versenyzõknek 8 kilométeres távot kell teljesíteniük Zamárditól Tihanyig és vissza.
MTI/Varga György

 

A sportolók között voltak nagyon gyorsak, akadtak, akik egy óra alatt teljesítették a Zamárdi-Tihany-Zamárdi távot.

Cash/fotó: MTI