Beígérték, beváltották

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a múlt héten bejelentette, hogy péntektől vasárnapig az M1-M7-es autópályán fokozottan ellenőrzik, elsősorban a leállósávot szabálytalanul használókat. Nos, 33 tetten ért szabálytalankodóból 17 a leállósávban haladt – derül ki a baleset-megelőzési szolgálat facebook bejegyzéséből.

Ahogyan előre be is jelentették, az M1-M7 közös szakaszán, valamint az M7-es Pest, Fejér, Veszprém és Somogy megyei szakaszán razziáztak a civil autós rendőrök július 2-4-ig.

A nyári csúcsforgalomban szabályosan közlekedő, időnként araszolva haladó autók mellett a leállósávban elhúzó autók vezetőit és egyéb szabálytalanságok elkövetőit kiszűrték, megállították és felelősségre vonták.

Az ellenőrzés három napja alatt összesen 33 szabályszegést elkövető gépjárművezetővel szemben intézkedtek. 17 esetben a leállósáv szabálytalan használata, 16 esetben egyéb jogsértés miatt került sor rendőri intézkedésre – olvasható a szolgálat bejegyzésében.

k.z.t./fotó: rendőrség