Nem lesz szükség védettségi igazolványra

 

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint az ötmillió-ötszázezredik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisának beadását követő napon lépnek hatályba az enyhítések.

Bármelyik pillanatban elérhető az 5,5 milliós oltottsági szám, amelytől újabb lazítások, kötelezettségek enyhítése következhet. Vegyük sorra, melyek ezek:

– a kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, nem kell majd maszkot viselni a közterületeken, az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön. Ugyanakkor a maszkhasználat senki számára sem tiltható meg,

– védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra,

– megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások (a 10 nm/vásárló, és a távolságtartási szabály),

– családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, a lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik,

– a rendezvényekre vonatkozó újítás szintén, hogy nem minősül rendezvénynek a kulturális esemény, ha az előadó-művészet valamely ágának fellépése céljából megtartott esemény és

  1. a) az e művészet céljára rendelt helyszínen kerül megtartásra,
  2. b) előre megváltott ülőhelyre szóló jegy ellenében látogatható, és
  3. c) a néző az előadás időtartama alatt az előre megváltott ülőhelyén köteles tartózkodni,

sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények tekintetében nem történik enyhítés, maradnak a hatályos szabályok, vagyis ezeken a rendezvényeken marad a létszámkorlátozás és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken,

– az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására,

– hatályát veszítik a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó horgászatra vonatkozó speciális szabályok, vagyis nem kell védettségi igazolvány már az éjszakai horgászathoz.

A rendelet hatálybalépésének napját a korábbi enyhítő intézkedésekhez hasonlóan: „az élet- és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg” – fogalmaz a rendelet.

Továbbá ismételten felhívták a lakosság figyelmét, hogy a vírus továbbra is terjed mind Európában, mind Magyarországon, ami ellen a leghatékonyabb védelmet a védőoltás felvétele jelenti.

Cash/fotó: Facebook