Idén Zamárdiból startol a mezőny

 

Rekordszámú, több mint 3000 nevezés érkezett a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényére, a jövő szombati Red Bull Balaton-átevezésre, melyet ezúttal Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalon rendeznek meg.

 

Idén új helyszínről, a zamárdi szabadstrandról indulnak a résztvevők, akik 8 kilométer megtétele után ugyanoda térnek vissza. A távot kajakban, kenuban, sárkányhajón vagy SUP-on is le lehet evezni.

Bár hozzászoktunk a nagy rendezvényekhez és a tömeghez, ez az esemény mégis más lesz. Bízunk benne, jó házigazdák leszünk, a jövőben pedig szeretnénk sporthétvégévé bővíteni a most még egynapos eseményt” – mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke arról beszélt, hogy a rendezvényt óriási érdeklődés övezi, és a korábbi helyszínt, Fonyódot kinőtték, emiatt kellett elköltöztetni az átevezést. Kiemelte, hogy már most 3600-an neveztek, de vasárnapig az esemény honlapján még bárki jelezheti részvételi szándékát.

Schmidt megjegyezte, hogy tavaly sokan tették meg a távot SUP-on, idén is ez várható, az állódeszkások számára pedig az esemény jó bemelegítés lesz a szeptemberi, balatonfüredi SUP-vb előtt.

„Nagy szintet lép az esemény idén, sok újdonsággal rukkolunk elő. Csatlakozott hozzánk egy új főszponzor is, de ezúttal sem az időeredmény a fontos” – mondta a sportvezető, aki hozzátette, az is újdonság, hogy minden befutó érmet kap, így kézzel fogható emléke lesz az eseményről.

MTI/Varga György

Schmidt Gábor megemlítette, hogy tartaléknapja is van a rendezvénynek, de bíznak benne, hogy jövő szombaton kegyes lesz hozzájuk az időjárás és evezőt ragadhatnak a sportág szerelmesei, köztük sztárvendégek, valamint a sportág klasszisai, olimpiai és világbajnokok, mint például Dombi Rudolf, Szabó Gabriella, de rajthoz áll maga az elnök is – adta közre az MTI.

Forrás: MTI