Tisztelt Szerkesztőség

Az utóbbi időszakban taxis vállalkozók egyre többen jelezték szóban és telefonon, hogy a megyei Kormányhivatalokban eltérő módon értelmeznek engedély kiadással, illetve visszavonással kapcsolatos jogszabályokat. Addig amíg konkrét esetet nem olvashattunk, addig nem tudtunk érdemben még jogorvoslati tanácsot sem adni a bajba került taxis-személyszállítók számára. Az elmúlt héten kaptunk viszont két konkrét visszavonási határozatot, amit továbbítottunk az ITM illetékes főosztályára, kérve útmutatásukat. A levelezés az alábbiakban olvasható.

Metál Zoltán elnök
Országos Taxis Szövetség

Mikulás Róbert Főosztályvezető

Információs és technológiai minisztérium

Tisztelt Főosztályvezető Úr!

 

Az alábbi levél feladója  telefonon kért jogorvoslati segítséget szervezetünktől.

Kértem, hogy csatolja be azokat a dokumentumokat, ami alapján visszavonta a Kormányhivatal a tevékenységi-engedélyét.

Ezeket a mellékletben csatoltan továbbítom Önnek.

Ha van a vállalkozónak valamilyen jogorvoslatra lehetősége, kérem szíveskedjen tájékoztatni az érintettet és szervezetünket.

Előre is köszönöm,

Üdvözlettel:

                                                                                                       Metál Zoltán
elnök
Országos Taxis Szövetség

 

Tisztelt Metál Zoltán!

 

Az elmúlt napokban telefonon beszéltünk abból kifolyólag, hogy két évre eltiltottak a taxizástól mivel nem jeleztem a vállalkozásom szüneteltetését.

Ehhez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy tavaly szeptemberben szerettem volna műszakiztatni a kocsimat és akkor jeleztem az ügyintézőnek, hogy szüneteltetem a vállalkozásom.

Mivel lejárt a kocsi engedélye, ezért új nullás papírokat és erkölcsi bizonyítványt kellett beszereznem és egy hónap csúszással októberben tudtam levizsgáztatni a gépjárművem.

Tehát új igazolásokat kaptam ettől a hölgytől, aki most eljárt velem szemben.

Sajnos az elhangzottakat nem tudom igazolni, de akkor is bántja az igazságérzetem, és túlzónak tartom a szankciók nagyságát.

1993 márciusa óta taxizom becsülettel, és soha nem volt ügyem a hatóságokkal.

Kérem, ha tud segítsen!

Üdvözlettel:

U. Zsolt.

                                                                                                          Debrecen

 

Tisztelt Főosztályvezető Úr!

 

Úgy tűnik, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalban szemmel látható és olvasható módon egyre több érdekes határozatot hoznak, mert egy héten belül a második bejelentéssel fordultak szervezetünkhöz segítségért. Előzetesen a vállalkozó arról tájékoztatott, hogy nem fizette be az éves utas-ülésenkénti fedezet biztosítást, ami alapján a biztosító kezdeményezte a tevékenységi engedélyének visszavonását a Hatóságnál. Ami számomra érthetetlen, hogy a tevékenységi-engedély visszavonásának és ezzel egyidejűleg a taxivezetői-igazolvány visszavonásának milyen párhuzama van?

A vállalkozó elismerte a felelősségét, de szeretne a jövőben taxi-vezetőként, alkalmazotti státuszban elhelyezkedni, amire meglátásom szerint a fentiek ismeretében a továbbiakban is van lehetősége.

Kérem szíveskedjen megvizsgálni a panaszt és az érintett bevonása mellett szervezetünket is értesíteni vizsgálatról.

Köszönettel és üdvözlettel:

 

                                                                                                   Metál Zoltán
elnök
Országos Taxis Szövetség

 

Tisztelt Metál Zoltán!

 

A mai nap beszéltünk telefonon.  B. István (a teljes nevet mi töröltük, a szerk.) vagyok, debreceni taxis. Egy évre megtiltották, hogy vállalkozóként taxis legyek és még alkalmazott se lehetek. Hibáztam, mert elfelejtettem befizetni az utasbiztosítást.  Elfogadom, hogy a taxizást egy évig nem csinálhatom vállalkozói formában.  De azt nem, hogy alkalmazottként se lehetek taxisofőr.  A családom megélhetése került így veszélybe.

Az ügyintézö neve K. M. (a teljes nevet mi töröltük, a szerk.) Hajdú-Bihar megyei Közlekedési Felügyelet. Velem nem állnak szóba, elutasítanak. Más ügyintéző szerint K M rosszul, tévesen van informálva.   Ebben szeretném kérni segítséged, hogy legalább mint alkalmazott dolgozhassak.

Köszönöm hogy meghallgattál reggel telefonban. Átküldöm a határozatot.

Üdvözlettel:

B. István

 

És íme válasz az OTSZ által továbbított panaszokra az ITM részéről:

                                                             

Tisztelt Elnök Úr!

 

Kérem, hogy minden esetben – amennyiben kérdés merül fel egy intézkedés jogszerűségével kapcsolatban – éljenek a határozatban ismertetett jogorvoslati lehetőséggel (vélhetően közigazgatási bíróság).

A taxis érdekképviselet és az ITM nem tud jogorvoslatot biztosítani az ügyben.

Természetesen kollégáimmal megvizsgáltatom az ügyeket, de a mi szakmai véleményünk joghatás kiváltására nem alkalmas.

 

Üdvözlettel:

                                                                            Mikulás Róbert Főosztályvezető 

                                                                                                      ITM