3600 tonnával csökkenhet a CO2 kibocsátás

 

 

A Volánbusz a korábban megpályázott 60 elektromos autóbusz után újabb 40 beszerzésére nyújtott be pályázatot a Zöld Busz Program keretében – közölte a társaság.

A közlemény szerint így 100 szóló, alacsony padlós, kéttengelyes, elektromos meghajtású, minimum 24 ülőhellyel, és egy feltöltéssel minimum 240 kilométert megtenni képes autóbusz beszerzésére írtak ki feltételes közbeszerzési eljárásokat.

A pályázatok és a közbeszerzési eljárások eredményessége esetén Győrben 13, Székesfehérváron 12, Zalaegerszegen 11, Szolnokon 10, Szegeden 8, Egerben 6, a fővárosi agglomerációban pedig 40 jármű korszerűsítheti a járműállományt.

A társaság célja az autóbusz-állomány zöldítése elektromos, illetve CNG-meghajtású járművek beszerzésével; ezek üzemeltetéséhez szükséges a töltőállomások kiépítése is – tették hozzá.

A budapesti agglomerációba kerülő e-buszok a fővárosi rendszerbe integrált Volánbusz-járatok útvonalán állnak szolgálatba ennek megfelelően kék színű lesz és a fedélzeti kijelzőkön üzemel majd a Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer (FUTÁR) – közölték.

A fejlesztés során kiépül az autóbuszok üzemeltetéséhez szükséges töltő-infrastruktúra is. A beruházások megvalósulása esetén évente több mint 3600 tonnával csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátás – írták.

A közleményben Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kifejtette, a kormány a járványhelyzetben is kiemelt figyelmet fordít a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv végrehajtására, és az egyik sarkalatos elemként a közlekedés zöldítésére – tette hozzá.

„A Zöld Busz Programban tíz év alatt 36 milliárd forinttal támogatjuk a járműállomány minőségi cseréjét a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú településeken” – mondta.

A Volánbusz tulajdonosi jogait gyakorló MÁV elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert a közleményben kifejtette: a MÁV-Volán-csoport célja a fenntartható, biztonságos, tiszta, környezet- és utasbarát közlekedés biztosítása, 2050-re a kvázi klímasemlegesség elérése.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója elmondta: 2018-ban indították járműfiatalítási programjukat, amelynek keretében 866 autóbuszt szereztek már be, és 2022 végéig a teljes autóbusz-állomány 40 százaléka újul meg.

A helyközi elővárosi vonalakra hamarosan érkezik 204 MAN Lion’s City GL A23 csuklós autóbusz, illetve megérkezik a Volánbusz első, saját elektromos autóbusza is – mondta.

2021-ben 1665 alacsonypadlós és alacsony belépésű, szóló, csuklós, hosszított szóló, normál padlós és turista autóbusz beszerzése indul, az idén év végéig 700 új, hagyományos és elektromos meghajtású jármű kerül forgalomba – tette hozzá.

Forrás: Volánbusz