Indulhat a fürdőszezon

 

Egyre kevesebb a nyílt, szabad strand, ahol ingyen lehet hűsölni, felfrissülni. Azonban a fizetősek között is van olyan, amely június elejéig ingyenes engedi be a látogatókat – olvasható a Veol.hu oldalán.

Alsóörsön az önkormányzat üzemelteti a balatoni fürdőhelyet. Először a pavilonsor épületei újultak meg, és térkő-burkolatot kaptak az előttük lévő fogyasztóterek. A második ütemben egységes táblákat helyeztek el a strandon, továbbá kabinokat és öltözőszekrényeket telepítettek. A 2021 májusában záruló harmadik ütemben beszereztek egy újabb, 20 négyzetméteres vízi stéget, 20 darab szelektív hulladékgyűjtő edényt, megújították a vízkiviteli művet és új, automata öntözőrendszert fektettek le. Nagyjából hatezer négyzetméteren új gyepszőnyeget is kap a strand. Emellett a tulajdonossal együttműködve megújult a csúszda is, amely magasabb és hosszabb lett. Az alsóörsi strand május 15-től szeptember 15-ig tart nyitva, de csak június elejétől válik fizetőssé. Ennek pontos időpontjáról a polgármester és az üzemeltetők döntenek idén is, a hőmérséklet és a vízhőfok figyelembevételével.

 

Ábrahámhegyen a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében ezer négyzetméternyi gyepszőnyeggel szépült a strand, valamint 77 négyzetméterrel nagyobb lett a mobil napozóstég. Két kültéri zuhanyzót telepítettek, a régi padokat lecserélték, új játszótér is készült, illetve virágosítanak, fákat ültetnek, felkészítik a sportpályákat. Jelen állás szerint pünkösdkor nyitják a strandot, délután négy óra után pedig már fél áron lehet strandolni.

 

Szigligeten a tervek szerint június negyedikén nyit ki a strand, itt három öltözőkabin készült el tavaly óta. A fürdőhelyen délutáni kedvezményt nem adnak, de 19 órai zárás után éjfélig, valamint hajnali öt órától a reggel hét órai nyitásig ingyen lehet bemenni. A parkolás idén is ingyenes lesz az önkormányzati parkolóban.

 

Balatonfűzfő is felkészült a nyitásra. Május végéig elkészül a tobruki strandon az új külső öltöző, amelyet mozgáskorlátozottak is használhatnak majd. A Föveny-csúszdát tavaly nyárra újították fel teljesen. Idén a strandbelépőt bankkártyával vagy SZÉP-kártyával is ki lehet majd egyenlíteni.

 

Balatonkenese legnagyobb fürdőhelyén, a Vak Bottyán strandon idén sikerült megépíteni a régóta várt plázsrészt, amely a legkisebbeknek biztosít pancsolási lehetőséget, emellett baba-mama szoba épült, az öltözőket és a vizesblokkokat teljesen felújították.

 

Balatonakarattya Bezerédj strandon két teljesen új vizesblokk épült mosdóval, tusolóval, az egyikben baba-mama szobával, mozgáskorlátozott-mosdóval, tusolóval, Pünkösdkor nyitnak.

 

A Balaton vízminősége kiváló, reméljük a Covid sem rondít bele a nyárba és még megfizethetőek lesznek a vendéglátók árai is és akkor, akár csodás nyarunk lehet idehaza is.

Cash/fotó: turizmus.com