Interneten keresztül verte át áldozatait egy szélhámos – olvasható a Zsaru Magazinban. Álprofillal különböző termékeket árult, amelyeket hiába fizettek ki előre a vevők, azokat soha nem kapták meg. A siklósi nyomozók alig két hónap leforgása alatt felderítették az ügyet, és elfogták az elkövetőt.

 

A Siklósi Rendőrkapitányságra december 28-án érkezett a feljelentés egy harkányi lakos részéről, aki 27 ezer forint értékben rendelt diafilmeket, de az árut nem kapta meg, az eladó pedig nyomtalanul eltűnt. A bűn­ügyi osztály nyomozói megkezdték a felderítést.

– Miután lekérdeztük azt a számlaszámot, ahova a sértett utalt, egy londoni székhelyű céghez vezettek a szálak – magyarázta Anda Balázs főtörzsőrmester, a Siklósi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozója, és kifejtette, hogy ez a bizonyos pénzügyi vállalkozás e-pénzekkel foglalkozik, és prepaid kártyákat is kibocsát. Ez valójában egy elektronikus számla, ami a magyar jogszabályok szerint nem minősül fizetési eszköznek. Úgy működik, hogy valaki létrehoz egy profilt, amihez letéti számla kapcsolódik, és ez magyarországi bankszámlával is összeköthető.

– Ha a magyar hatóság utánanéz a számlának, akkor csak egy külföldi érdekeltségű céget talál, a számlatulajdonos adatait nem fogja látni – tette hozzá a főtörzsőrmester. – A nyomozás során sikerült találnom az e-számlához egy magyar szálat. A neve PlayIT Card, ami egy hazánkban is ismert elektronikus fizetési eszköz. Ennek az üzemeltetőjén keresztül vissza lehetett keresni, ki volt az, aki a letéti számlát létrehozta, így a bankszámlakivonatot is azonosítottuk, rajta keresztül pedig a lehetséges elkövetőt.

Kiderült, hogy a gyanúsított több sértettet is megkárosított, de arra mindig vigyázott, hogy az értékhatár szabálysértésen belül, azaz 50 ezer forint alatt legyen. Ilyen esetekben sokszor nem tesznek feljelentést a károsultak, és csak később derül ki, hogy bizonyos ügyek összefüggnek. Ennél az esetnél szerencsére az is kiderült, hogy melyik dunaújvárosi automatából vett fel pénzt az elkövető, amit a bank kamerája rögzített. A képkockák megerősítették a rend­őrök gyanúját.

– A bankszámla forgalma alapján eddig 13 sértettet találtunk, akiket meg is hallgattunk – összegzi Takács Olívia zászlós. – A kicsalt értékek 20-25 ezer forint közötti összegek voltak. Internetes oldalakon a csaló olyan eszközöket, például játékokat, legót és horgászfelszereléseket árult, ami népszerű a vevők körében, és várható volt, hogy azonnal jelentkeznek rá. A termékek fotóit az internetről töltötte le, és abban állapodott meg a vevőkkel, hogy utalás után postai úton elküldi, vagy egy csomagautomatában helyezi el a megvásárolt árucikket. Az utalás után hiába próbálták a sértettek felvenni vele a kapcsolatot, elérhetetlenné vált, és az üzenetekre nem válaszolt.

A siklósi nyomozók a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság járőreivel közösen állították elő A. Attilát (37) március 24-én reggel, és kutatást végeztek a lakásában.

– A kutatás során bankszámlákhoz tartozó kivonatokra és bankkártyákra, valamint SIM-kártyákra is bukkantunk – tette hozzá a zászlós. – A férfi több mobiltelefont is vásárolt az elmúlt hetekben, állítása szerint a családtagjai részére. Megtaláltuk az internetes webáruház regisztrációjához használt telefonkártyát, valamint a prepaid számlához tartozó bankkártyát is. Ezekkel vette le a különböző bank­automatákból a sértettek által elutalt pénzt.

Szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítják A. Attilát, aki elismerte a bűntényt, és ezenkívül további 14 sértett mellett egyéb hasonló bűncselekményekkel kapcsolatban is részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Szabadlábon védekezik – adta közre a police.hu.

Rádi Mónika/Fotó/Zsaru Magazin: Béres Attila