Leggyakrabban a konyha kap lángra

 

Az első negyedévben harmincöten haltak meg tűz vagy füst miatt, és 2250 otthon gyulladt ki. Átlagosan 41 percenként kapott lángra egy lakás és mintegy 24 ezer négyzetméternyi terület égett le – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Azt írják: átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon Magyarországon, és mintegy 24 ezer négyzetméternyi terület égett le. A legtöbb lakástűz csak egy-két négyzetmétert érintett, de naponta két-három otthon teljesen megsemmisült – tették hozzá.

Kiemelték: idén már harmincöten életüket vesztették tüzek vagy az azok során keletkezett füst miatt, közülük huszonhatan lakástűzben szenvedtek halálos füstmérgezést, hárman avarégetés közben hunytak el, egy ember az autójában lelte halálát, a többi esetben hajléktalanok által lakott építmény gyulladt ki.

Az év első három hónapjában 209 ember szenvedett valamilyen sérülést, jellemzően füstmérgezést, átlagosan naponta hárman sérültek meg a tüzek miatt – hívták fel a figyelmet.

A katasztrófavédelem szerint a sok lakástűz oka, hogy az év első három hónapjában a hűvös idő és a járvány miatt sokkal többen tartózkodnak otthon. „Többet fűtöttünk, főztünk és világítottunk, sőt még a szabadidőnk jelentős részét is otthon töltöttük” – fogalmaztak.

Hozzátették, az okok között szerepel az is, hogy sokan párhuzamosan több dolgot csinálnak egyszerre, több műszaki cikk egyszerre működik. Sok helyen a régi elektromos vezetékek nem bírják el a megnövekedett terhelést, amit a több berendezés együttes használata okoz.

Gyakori, hogy a cigarettát vagy valamilyen nyílt lángot figyelmetlenül magára hagyták, vagy éppen az elavult fűtési rendszer vezetett a tűzhöz.

A leggyakrabban a konyhában, a hálóban és a nappaliban keletkezett tűz – részletezték.

Kitértek arra is, hogy a tavasz beköszöntével elkezdődtek a kerti és mezőgazdasági munkák. Az első negyedévben 3021 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat. Tízen megsérültek, hárman pedig életüket vesztették olyan tüzek miatt, amelyek egy kis kerti zöldhulladék-égetésnek indultak.

Megjegyezték, a nagyobb lakástüzeket egy kis odafigyeléssel és egy füstérzékelővel meg lehet előzni.

A szabadtéri tüzeknél is életet menthet, ha betartjuk az égetés szabályait: külterületen tilos tarlót és egyéb növényi hulladékot égetni, a kertben pedig jelenleg csak ott szabad, ahol, és amikor azt az önkormányzat rendeletben megengedi – áll a jelentésben.

k.z.t./fotó: katasztrófavédelem