45 év után váltanak Iowában

Iowa állam áramtermelésének 8 százalékát adó atomerőművet 45 évnyi termelés után 2020 októberében bezárták, mert egy szélvihar olyan problémákat idézett elő, ami miatt nem találták megnyugtatónak a további üzemeltetését. 700 millió dolláros beruházással az erőmű mellett 2023-ra napelemparkot építenek – olvasható a villanyautosok.hu oldalán. 

A floridai székhelyű Nextera Energy egy 690 MW-os, 60 MW akkus tárolóval társított naperőművet fog felépíteni az iowai Palo városban. A 700 millió dolláros, Duane Arnold Solar néven futó beruházás 2023-ig fog megépülni, vagyis a tárolással együtt is körülbelül 1000 dollár/kWp bekerülési költséggel kalkulálnak. Az akkumulátor a napközben megtermelt energia egy részét az esti csúcsidőre tárolná el, amikor magasabb áron tudják értékesíteni.

Manapság rengeteg ilyen beruházásról hallhatunk Amerikában, ami miatt ez mégis érdekes, sőt szimbolikus jelentőségű, az a helyszínválasztás, és a háttérsztori. Ugyanis a projekt egy a közelmúltban bezárt atomerőmű, a 601 MW-os Duane Arnold mellett valósul meg, amely szintén a Nextera Energy tulajdonában állt. Az állam egyetlen atomerőműve 1975-ben kezdte meg a kereskedelmi működését, és az elmúlt években Iowa áramtermelésének 8 százalékát adta, de 45 évnyi működés után eljárt felette az idő. A tulajdonos az erőmű 2020 októberében történő bezárásáról döntött, azonban egy nagy erejű tavalyi vihar, egy úgynevezett derecho olyan súlyosan megrongálta, hogy 2020 augusztusában le kellett állítani, és már nem indították újra.

Hogy miért döntött a tulajdonos a bezárás mellett, arról az erőmű igazgatója beszélt egy helyi újságnak még 2019-ben. Az egyetlen blokkból álló erőmű kicsinek számít, így a költségei kevés megtermelt energián oszlanak meg, amitől az fajlagosan drága lesz. Márpedig egy idős erőmű esetében a karbantartási költségek jelentősen meg tudnak emelkedni. A palagáz, és a 2019-ben már az állam termelésének 42%-át adó szélenergia annyira lenyomta az áram nagykereskedelmi árát, amivel az atomerőmű normál napokon nem képes versenyezni. Persze ha nem fúj a szél, akkor igen, de Iowában sokat fúj a szél, a szélerőművek kihasználtsága 30-40% között van. Tavaly – csökkenő fogyasztás mellett – még tovább erősödött a szélenergia szerepe az államban, és már 57%-ot ért el.

Pedig a Nextera a Duane Arnold termelésének 70%-át lekötötte egy 2025-ig szóló szerződéssel. A vásárló egy energiaszolgáltató, az Alliant Energy volt, amely lakossági ügyfeleinek értékesítette tovább az energiát. Csakhogy a Nextera és az Alliant 2018-ban megegyezett, hogy a szerződés lejártát 2020-ra módosítják. Az Alliant 110 millió dollár kompenzációt fizetett a rövidítésért, és vállalta, hogy a Nextera szélerőműveitől vásárol energiát, a Nextera pedig – mivel a módosításra rá kellett bólintania az államnak is – arra tett vállalást, hogy 650 millió dollárt fordít megújuló energiára Iowában. A 490 ezer helybéli fogyasztót kiszolgáló Alliant úgy számol, hogy ezzel a lépéssel 300 millió dollárt takarít meg az ügyfeleinek, amiről rendszeresen beszámolót kell majd adnia az állam közmű-szabályozási szervének.

A sors furcsa fintora, hogy míg Magyarország úgy akar rezsit csökkenteni, hogy egy új atomerőművet épít, addig Iowában egy már meglévő, a megtérülési időn túl lévő atomerőmű bezárásával akarják elérni ugyanezt.

Amikor a két cég megkötötte az áramvásárlási szerződést, az Alliant számára még jó ötletnek tűnhetett az atomenergia vásárlása, időközben azonban annyit változott a piac, hogy még bánatpénz fizetése mellett is megérte kihátrálni a szerződésből. Az új megállapodás lehetővé tette az atomerőmű idő előtti nyugdíjazását (ami egyébként 2034-ig rendelkezett engedéllyel), a történet azonban itt még messze-messze nem ér véget. A Duane Arnold ugyanis 45 éven keresztül termelt, de 60 évig fog tartani a lebontása és áramtalanítása. És akkor még a nukleáris hulladék évezredekig történő tárolását nem is említettük. Valahogy így néz ki egy atomerőmű életpályája Amerikában:

1970: az építkezés kezdete

1975: megkezdődik a kereskedelmi üzem

2020: leállítás

2022: a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolóba kerülnek a helyszínen

2034: a kiégett fűtőelemek elhelyezése a végleges tárolóban

2070: megkezdődik a reaktor épületének bontása

2080: a bontás befejezése (Forrás: Nextera)

Az első és az utolsó kapavágás között eltelik 110 év, amiből 45 évben történt energiatermelés. Ehhez képest egy naperőművet hónapok alatt meg lehet építeni, és hónapok alatt le is lehet bontani, a kettő között pedig évtizedekig működhet.

Az atomerőmű évi 4-5 ezer GWh áramot tudott megtermelni, az új naperőmű ennek körülbelül az egyötödére lesz képes. A helyválasztás természetesen nem véletlen, hiszen a hálózati csatlakozás kiépítése költséges dolog, a Duane Arnold leállítása miatt pedig lett egy kihasználatlan csatlakozási pont, amit vétek lenne hagyni parlagon heverni. Iowában egyébként tavaly 235 GWh villamos energiát termeltek meg a napelemek, de ez a szám ezzel az egyetlen beruházással rögtön 1000 GWh fölé fog ugrani, mondhatjuk tehát, hogy a napenergia növekedése robbanásszerű lesz.

S hogy mennyire másképpen gondolkodnak azt atom illetve alternatív energia hasznosításáról, arra igazán jó példa ez a tudósítás.

Cash/fotó: Extera