Bekeményítettek a német határőrök
Minden második embert visszafordítottak Németországban a Csehországgal és az ausztriai Tirol tartománnyal közös határszakaszon a koronavírus-járvány miatt elrendelt új beutazási korlátozásokra hivatkozva.
A koronavírus mutációi miatt elrendelt beutazási korlátozások első bő 24 órája alatt, hétfő reggelig hozzávetőleg tízezer ellenőrzést hajtottak végre a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrség egységei a csehországi és a tiroli átkelőknél.
A belépésre jelentkezők nagyjából fele, vagyis ötezer ember nem felelt meg a feltételeknek, ezért őket mind vissza kellett fordítani – ismertette a berlini kormányszóvivői tájékoztatón Steve Alter, a szövetségi belügyminisztérium szóvivője.
Mint mondta, a Németországban dolgozó külföldiek közül csak az úgynevezett rendszerszintű fontosságú munkakörben dolgozókat engedik be. Az ilyen munkakörök listáját az Európai Bizottság állította össze, a német átkelőkön is ezt használják. Hozzátette: a brüsszeli listán túlmutató további kivételek is lesznek, de a részletszabályok kidolgozása még nem ért véget.
A korlátozások komoly közlekedési fennakadásokhoz vezettek, és sok Németországban dolgozó külföldi munkáját ellehetetlenítették. Így például nem engedik be a bejelentve, érvényes munkaszerződéssel és társadalombiztosítással dolgozó cseh építőipari munkásokat, mert szakmájuk nem számít rendszerszintű fontosságúnak.
A német szövetségi kormány egyoldalú lépését bírálta az Európai Bizottság is, kiemelve, a korlátozások veszélyeztetik az EU-s belső piac működését.
Steffen Seibert kormányszóvivő a hétfői berlini tájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem volt más választásuk, mint a beutazás szigorú korlátozása, mert az érintett területeken, Németország közvetlen szomszédságában rohamosan terjednek a SARS-CoV-2 fokozottan fertőzőképes változatai. Azonban a schengeni belső határok szabad átjárhatósága közös európai érdek, ezért a korlátozásokat a járványhelyzet alakulásától függően a lehető leghamarabb visszavonják.
A német kormány vasárnap nulla órai hatállyal rendelt el beutazási korlátozást Csehországra, Tirolra, valamint Szlovákiára vonatkozóan is. Szlovákiával és Csehországgal kapcsolatban a brit vírusvariáns terjedése, Tirollal kapcsolatban az először Dél-Afrikában azonosított vírusváltozat által okozott fertőződések okoznak aggodalmat Németországban.
Clément Beaune francia Európa-ügyi államtitkár már jelezte, hogy nem szeretné, ha Németország Franciaország felé is lezárná a határait az újabb koronavírus-variánsok terjedésének megfékezése céljából. A francia diplomácia szerint Németország hasonló lépésre készül a következő napokban a francia határszakaszon is, miután a kelet-franciaországi Moselle megyében erősen romlik az egészségügyi helyzet a dél-afrikai variáns terjedése miatt.
„Amennyiben Németország csökkenteni kényszerül a forgalmat Franciaország felé, azt szeretném, ha együtt határoznánk meg a lehető legszélesebb körben a kivételeket. Két nagy aggodalmunk van: a teherforgalom és a határmenti ingázók. Számukra a munkaképesség és a pénzkereseti lehetőség a tét” – hangsúlyozta az államtitkár.
Moselle megyéből mintegy 70 ezer francia jár át naponta Németországba és Luxemburgba dolgozni – olvasható a hírügynökségi jelentésben.
Cash/fotó: Facebook