Lebukott az ötfős „szerelőbrigád”
Egyre jobb biznisz a gépjármű alkatrészek értékesítése, főleg ha a beszerzés ugyan kockázatos, de mégis ingyen van. Így gondolhatta ezt az az ötfős alkalmi szerelőbrigád, akik közül három gyanúsítottat a közelmúltban fogtak el a Monori Rendőrkaptányság munkatársai – olvasható a nyomozás menete a Zsaru Magazinban.
Nyár óta egyre több bejelentés ékezett a Monori Rendőrkapitányságra, miszerint ismeretlen tettesek a közterületen parkoló gépjárművekről autóalkatrészeket lopnak: – Júliustól kezdve több bejelentést kaptunk autótulajdonosoktól, akik jellemzően a napi első indítás alkalmával azt tapasztalták, az éjszaka folyamán autójuk katalizátorát levágták. Ezeket a lopási ügyeket akkor egyesítettük, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy hasonló módszerekkel állunk szemben. Technikus kollégáink a szemlék során megállapították, a tolvajok speciális szerszámmal, nagyobb zaj nélkül metszették ki a kipufogórendszerből a katalizátorokat. Nyomát találtuk annak is, hogy egyes esetekben emelőt használtak, hogy az alvázon lévő berendezéshez hozzáférjenek – magyarázta Kiss Gábor rendőr alezredes, a Monori Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.
Vérszemet kaphattak a tettesek, mert az idő előre haladtával, már nem csak katalizátorokat, de üzemanyag-szivattyúkat, kenő-, valamint hajtóanyagokat is dézsmáltak. A sértetti kör is bővült: míg korábban szinte kizárólag magánszemélyeket károsítottak meg, később már bontókba, szervizekbe is bekukkantottak és vittek, amit csak értek.
– Információink szerint – tette hozzá az alezredes – hárman, négyen, hol öten keltek útra az elkövetők valamelyikük kocsiján.
Amint a monori nyomozók megfelelő mennyiségű adatot gyűjtöttek arról, hogy ezek a férfiak a keresett katalizátor-tolvajok, akciót szerveztek az elfogásukra. Ceglédi, dabasi és nagykátai kollégáik mellett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői is segítették a munkájukat.
– December 15-én, több helyszínen jelentünk meg egyszerre. R. Lajos (28) és R. Ottó Csaba (33), gyáli lakosokat tartózkodási helyeiken fogtuk el, míg a gyömrői F. Endrét (35) a főváros XVIII. kerületében, egy panzió parkolójában – árulta el az alezredes.
– Két társuk még szökésben van, ellenük körözést adtunk ki. A három elfogott és letartóztatásba helyezett férfival szemben üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottunk eljárást, szerepüket más bűncselekményekben a nyomozás szélesítésével vizsgáljuk – olvasható a magazinban.
k.z.t./ fotó: Rendőrség