Kétgyermekes özvegyasszonyként ült a volán mögé

Évtizedekig elképzelhetetlennek tűnt, hogy a bérkocsisok világában nő üljön az utasokat pénzért szállító gépjárművek volánja mögé. Napjainkban is meglepő, ha a taxit a gyengébb nem képviselője irányítja, pedig kellő idő eltelt a világon először 1907-ben sofőrként megjelenő dr. Pappné óta.

A női egyenjogúságért küzdő szervezetek méltán büszkék arra a hölgyre, aki 1907-ben – a világon elsőként – ült bérkocsi (akkor még így hívták a későbbi taxit) volánjához Berlinben. A híradásokban csak Frau von Pappként emlegetett hölgyről annyit lehetett tudni, miszerint egy jó nevű ügyvédhez ment férjhez. Házasságukból két gyermek született, a német fővárosban éltek, mígnem a családfenntartó elhalálozott.

Nagyjából a harmincas éveiben járó, kétgyermekes özvegyasszony, afféle deklasszált úrinő volt, aki férje, a vagyonos ügyvéd és földbirtokos halála után – életében először –, kénytelen volt munkát vállalni, hogy eltartsa magát és a gyermekeit. Hogy pontosan mi vezetett idáig, arról nem írnak az újságok, de gyanítható, a Papp család forgatta ki valahogy az örökségből, esetleg a néhai férj verte magát súlyos kártyaadósságokba vagy valami hasonlóba. Szerencsére Pappné nem ijedt meg a kihívásoktól.

Az angol Daily Mail korabeli cikke szerint a taxiengedélyét egy izzasztó gyakorlati vizsga után nyerte el, amelynek során számot kellett adnia helyismeretéről, valamint az autóvezetési képességeiről, és mivel Frau von Papp a város legforgalmasabb pontjain is roppant magabiztosan és higgadtan navigálta az automobilt, még külön dicséretet is kapott és a műveletet felügyelő két rendőrtől. Pár nappal később pedig már az egyenruhájában, vagyis kék zubbonyban, fekete-fehér bőrsapkában és kék szoknyában fuvarozta a berlinieket. Ahogy a Tolnai Világlapja írta:

 

 

 

 

 

„Megtanulta az automobilvezetők tudományát és fényes sikerrel tette le a képesítő vizsgát, pedig a bizottság nagyon is szigorúan bánt vele. A minap volt az első nyilvános utja. Este hét órától reggel hat óráig szakadatlanul volt dolga és ezen az első éjjelen 120 márkát keresett. A férfikollégái nem irigykedtek rá, sőt virágcsokorral üdvözölték az első női soffőrt.”

Aztán jóval később Budapesten is megjelentek a női taxisok (akiket úgy nagyjából 1910-től már tényleg taxisoknak hívtak, és nem bérkocsisoknak). Az első fecske egy mindössze 22 éves, korábban sikeres táncosnő-énekesnő, Masznik Gyuláné, született Fehér Erzsébet lehetett, aki 1925-ben, bizonyos bővebben nem részletezett anyagi okokból hátat fordított a színpadnak, és felcsapott sofőrnek. A művésznő így vallott annak idején erről a szokatlan pályamódosításról:

„Táncosnő voltam. Ugye, furcsa dolog és képzelheti, mily nagy az út a selyemruhától a taxisoffőr bőrkabátjáig. De megtettem ezt az utat és nem is bánom, mert dolgozni akarok, mert élni akarok. És tulajdonképpen az ideám onnan származik, hogy sokat jártam moziba és főleg amerikai filmeket néztem. Imádom az amerikai filmeket. És imádom az amerikai nők sportszerűségét, az amerikai nők – férfiasságát. Csodáltam, hogyan végeznek komoly férfiaknak való munkát, hogyan kezelnek gépeket, hogyan dolgoznak gyárakban és hogyan vezetnek – autót. Egyszer egy ilyen autós film után, amelyben százhúsz kilométeres sebességgel robogott egy amerikai lady és három férfi hiába üldözte, nem bírta elérni, hazaérve, elhatároztam, hogy én is autót fogok vezetni. De nem passzióból, mint az a sportlady, hanem kenyérkeresetből, mert azt hiszem, ez az embereket kétszeresen fogja izgatni, hogyha egy szép nő ül a volánnál. Hamarosan beiratkoztam a technológiára, ahol nemcsak az autóvezetést tanultam meg, hanem a gép szerelését is, és magam állítottam össze egy autót az első csavartól az utolsóig. Azután letettem a soffőrvizsgát is. Gondolhatja, hogy milyen jól tudtam mindent, mert a bizottság, mondhatnám nem valami szívesen egyezett bele, hogy egész Európában éppen itt Budapesten legyen az első női autótaxi sofför. De olyan jól tudtam mindent, hogy szó nélkül átengedtek. Volt egy kis megspórolt pénzem, bementem a Cyklop-garázsba és vettem egy automobilt – részletre. Megbíztak bennem és ideadták az autót, bízva abban, hogyha jól dolgozom, majd lefizethetem a további részleteket. Jaj Istenkém, csak lefizethessem…”

Mondjuk ez a tény nem igazán zavarta az akkori politikai propagandát, így pont negyedszázaddal később, azaz 1950-ben, a Haladás nevű újságban büszkén mutatták be a Magyar Népköztársaság első női taxisofőrjét, a 21 éves, Budapesten dolgozó Binét Évát, aki vékony kis kezével erősen és határozottan fogja a JA 476 számú szürketaxi volánját. Éváról megtudhatjuk, hogy már az iskolában is szenvedélyesen érdekelte a fizika és minden, ami műszerrel és géppel kapcsolatos. Korábban dolgozott konyhalányként és raktárosként is, majd beiratkozott egy hathetes autóvezetési tanfolyamra – ahol eleinte bizalmatlanul fogadták –, és levizsgázott teherkocsivezetésből, aztán pedig elvégzett egy középfokú szakmai továbbképzőt – így lett belőle sofőr. Állítása szerint az utasok nem nagyon csodálkoztak azon, hogy egy női vezető mellé ülnek be a taxiba, bár egy férfinak okozott néhány kellemetlen percet a felismerés:

 

 

 

 

Minap egy ittas férfi ült be a kocsiba, útközben egy kissé kijózanodott és azt mondta, rettenetesen szégyelli magát, hogy átlumpolt éjszaka után, egy dolgozó nő viszi haza – derülnek ki részletek az nlc.hu portál által feldolgozott anyagból.

 

k.z.t./fotó: loc.gov