Frissített Q4 e-tron 

 

Következetesen halad tisztán elektromos modelljei kínálatának növekedési pályáján az Audi. A most megújult Q4 e-tron sorozat a 2024-es modellévre áthangolt futóművel, tovább fokozott gazdaságossággal, karakteres hanggal és bővített alapfelszereltséggel érkezik. A továbbfejlesztett hajtáskoncepció és a megnövelt töltőteljesítmény mellett az Audi a vezetéstámogató rendszerek funkciókörét is bővíti, az extrafelszereltségként rendelhető Adaptív menetasszisztens (Adaptive Cruise Assist) például már a sávváltást is támogatja. A felfrissített Q4 e-tron modellek már Magyarországon is rendelhetők, 22 833 330 forintos alapártól.

 

A Q4 e-tron minden változata nagyméretű, 77 kWh nettó (82 kWh bruttó) energiatároló képességű akkumulátorral készül, amelynek optimalizált cellakémiai jellemzői révén tovább nőtt az egyenáramú (DC) töltőteljesítmény. Ennek megfelelően ideális körülmények között mintegy 28 perc alatt tölthető fel tízről kapacitása nyolcvan százalékára az akkumulátor, míg a quattro modellek maximális egyenáramú töltőteljesítménye már 175, míg a hátsókerékhajtású változatoké 135 kilowatt.

 

Az úgynevezett akkumulátorvédő funkció automatikusan 80 százalékra korlátozza a töltöttségi szintet, ami az akkumulátor élettartama szempontjából előnyös. Az intelligens utazás- és töltéstervezés során az e-tron útvonaltervező a nagyteljesítményű, azaz ultragyors töltőállomásokat (High Power Charging; HPC) helyezi előtérbe. A javasolt útvonalat követve, a rendszer már menet közben elindítja az akkumulátor előzetes kondicionálását, mielőtt még az új Audi Q4 e-tron az előre kiválasztott és lefoglalt töltőállomáshoz érne. Egy-egy HPC-töltőállomás úticélként választásakor önműködően aktiválódik az akkumulátor termikus kondicionálása, így a töltőoszlopra csatlakoztatva már a lehető leggyorsabban feltölthető. Első alkalommal kerülhet sor az Audi Q4 e-tron sorozat akkumulátorának utólagos kondicionálására, amely során a jármű hőmenedzsment-rendszere megfelelően le is hűtheti az akkumulátort, például, ha a vezetést vagy a töltést követően hőmérséklete túllép egy meghatározott értéket.

 

Új hajtásrendszer fokozott gazdaságossággal és nagyobb teljesítménnyel

Akár hátsókerékhajtással, akár quattro összkerékhajtással készül, az Audi Q4 e-tron hátsó tengelyén állandó gerjesztésű szinkronmotor (PSM) dolgozik. Modellfrissítése során a Audi Q4 e-tron család teljes egészében új fejlesztésű PSM-gépet kapott, amelyet megnövelt hatékonyság és teljesítményszint jellemez. Az egyes modellek így egyszerre szolgálhatnak a nagyobb hatótáv és az intenzív vonóerő erényeivel, az Audi Q4 Sportback 45 e-tron például a WLTP ciklus szerint akár 562 kilométer hatótávot is kínálhat.

 

Az Audi Q4 45 e-tron (elektromosenergia-fogyasztás, kombinált (kW/h/100 km): 19,2-16,2; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 0) és az Audi Q4 Sportback 45 e-tron (elektromosenergia-fogyasztás, kombinált (kW/h/100 km): 18,6-15,6; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 0) hátsókerékhajtással 210 kilowattot (286 LE) teljesít, és álló helyzetből mindössze 6,7 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra. Az Audi Q4 45 e-tron quattro (elektromosenergia-fogyasztás, kombinált (kW/h/100 km): 19,5-16,7; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 0) és az Audi Q4 Sportback 45 e-tron quattro (elektromosenergia-fogyasztás, kombinált (kW/h/100 km): 18,9-16,2; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 0) szintén 210 kW (286 LE) teljesítménnyel 6,6 másodperc alatt teljesíti a 0 – 110 kilométer/órás sprintet. Az Audi Q4 55 e-tron quattro (elektromosenergia-fogyasztás, kombinált (kW/h/100 km): 19,5-16,8; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 0) és Audi Q4 Sportback 55 e-tron quattro (elektromosenergia-fogyasztás, kombinált (kW/h/100 km): 18,9-16,3; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 0) csúcsváltozatok teljesítménye 250 kW (340 LE), és álló helyzetből 5,4 másodperc alatt érik el a 100 kilométer/órás sebességet. Az összes változat végsebessége 180 kilométer/óra.

 

A továbbfejlesztett hőmenedzsment tovább emeli az új elektromos gép hatékonyságát. Az energiatakarékos hűtés rendszerében az áthajtómű fogaskerekeinek geometriája és elrendezése, valamint az olaj továbbítását és elosztását végző, speciálisan kialakított komponensek eredményeképpen alig emelkedik a hajtásrendszer hőmérséklete. A hűtőkör hatékonyan gondoskodik az olaj hőmérsékletének szabályozásáról, az elektromos motor állórészét (sztátor) pedig külső vízhűtő-köpeny veszi körül.

 

Kedvezőbb kormányzási reakciók – futómű Audi-génekkel

Az Audi-gének jegyében átdolgozott futóműhangolás gondoskodik a tovább fokozott kényelem, a vezetés még élvezetesebb élménye és a megnövelt stabilitás közötti egyensúlyról. Legyen szó az alapkivitelű felfüggesztésekről, a sport- vagy a csillapításszabályzással kiegészített futóműről, mindhárom megoldás számára önálló kormányzási karakterisztikát és lengéscsillapító-hangolást fejlesztettek ki a tervezők. Az eredmény pedig harmonikus lengési tulajdonságokban, kedvezőbb kormányzási reakciókban és a karosszériamozgások még pontosabb kontrolljában mutatkozik meg.

 

A sportfutómű 15 milliméterrel süllyeszti mélyebbre a karosszériát. Az új rugó- és lengéscsillapító-hangolás és a kormányzás átdolgozott karakterisztikája együttesen gondoskodnak a vezetés az Audira jellemző kiegyensúlyozott és stabil érzetéről, illetve sportos kormányozhatósági tulajdonságokról. Az Audi Q4 e-tron modellek közvetlenebbül reagálnak a kormánymozdulatokra, ami fokozott agilitásuk mellett intenzív sportosságukhoz is nagyban hozzájárul.

 

Új funkció – támogatott sávváltás

Az Audi Q4 e-tron sorozat modellfrissítése extrafelszerelésként – és az Adaptív menetasszisztenssel (Adaptive Cruise Assist) kombinálva – első ízben tartalmazza a Támogatott sávváltás (Assisted Lane Change) funkcióját, amely 90 kilométer/óra felett, autópálya-közlekedés során áll rendelkezésre. E technika a Vezetéstámogató rendszerek pro csomagjának, illetve a Vezetéstámogató rendszerek védelmi és figyelmeztetőfunkció plusz csomagjának része, és az MMI-rendszeren keresztül aktiválható. Az új berendezés fehér nyilakkal jelzi a műszeregységen és a Kiterjesztett valóság head-up kijelzőn (Augmented Reality Head-up Display), hogy végezhető-e éppen, és ha igen, milyen irányban biztonságos sávváltás. Ha a vezető az irányjelző működtetésével sávváltást kezdeményez, a rendszer aktívan támogatja a kormányzást, majd lekapcsolja az irányjelzőt – a felelősség azonban mindvégig a volán mögött ülő személyt terheli. A Támogatott sávváltás funkcióját a hátsó radar által szolgáltatott adatok teszik lehetővé.

 

Az extrafelszerelésként rendelhető rendszerek közül az Adaptív sebességszabályzás (Adaptive Cruise Control) feladata a jármű hosszirányú vezetése, amely során gyorsítással és lassítással szabályozza az elöl haladó jármű mögötti követési távolságot. Az Adaptív menetasszisztens a keresztirányú irányítással bővíti tovább az Adaptív sebességszabályzás kínálta lehetőségeket, enyhe kormányzási beavatkozásokkal tartva a sáv közepén az autót.

A keresztirányú vezetés fenntartásához a vezetőnek – folyamatos figyelmét jelezve – mindvégig érintenie kell a rendszer részét képező kapacitív kormánykereket.

A továbbfejlesztett hőmenedzsment tovább emeli az új elektromos gép hatékonyságát. Az energiatakarékos hűtés rendszerében az áthajtómű fogaskerekeinek geometriája és elrendezése, valamint az olaj továbbítását és elosztását végző, speciálisan kialakított komponensek eredményeképpen alig emelkedik a hajtásrendszer hőmérséklete. A hűtőkör hatékonyan gondoskodik az olaj hőmérsékletének szabályozásáról, az elektromos motor állórészét (sztátor) pedig külső vízhűtő-köpeny veszi körül.

 

Kedvezőbb kormányzási reakciók – futómű Audi-génekkel

Az Audi-gének jegyében átdolgozott futóműhangolás gondoskodik a tovább fokozott kényelem, a vezetés még élvezetesebb élménye és a megnövelt stabilitás közötti egyensúlyról. Legyen szó az alapkivitelű felfüggesztésekről, a sport- vagy a csillapításszabályzással kiegészített futóműről, mindhárom megoldás számára önálló kormányzási karakterisztikát és lengéscsillapító-hangolást fejlesztettek ki a tervezők. Az eredmény pedig harmonikus lengési tulajdonságokban, kedvezőbb kormányzási reakciókban és a karosszériamozgások még pontosabb kontrolljában mutatkozik meg.

 

A sportfutómű 15 milliméterrel süllyeszti mélyebbre a karosszériát. Az új rugó- és lengéscsillapító-hangolás és a kormányzás átdolgozott karakterisztikája együttesen gondoskodnak a vezetés az Audira jellemző kiegyensúlyozott és stabil érzetéről, illetve sportos kormányozhatósági tulajdonságokról. Az Audi Q4 e-tron modellek közvetlenebbül reagálnak a kormánymozdulatokra, ami fokozott agilitásuk mellett intenzív sportosságukhoz is nagyban hozzájárul.

 

Új funkció – támogatott sávváltás

Az Audi Q4 e-tron sorozat modellfrissítése extrafelszerelésként – és az Adaptív menetasszisztenssel (Adaptive Cruise Assist) kombinálva – első ízben tartalmazza a Támogatott sávváltás (Assisted Lane Change) funkcióját, amely 90 kilométer/óra felett, autópálya-közlekedés során áll rendelkezésre. E technika a Vezetéstámogató rendszerek pro csomagjának, illetve a Vezetéstámogató rendszerek védelmi és figyelmeztetőfunkció plusz csomagjának része, és az MMI-rendszeren keresztül aktiválható. Az új berendezés fehér nyilakkal jelzi a műszeregységen és a Kiterjesztett valóság head-up kijelzőn (Augmented Reality Head-up Display), hogy végezhető-e éppen, és ha igen, milyen irányban biztonságos sávváltás. Ha a vezető az irányjelző működtetésével sávváltást kezdeményez, a rendszer aktívan támogatja a kormányzást, majd lekapcsolja az irányjelzőt – a felelősség azonban mindvégig a volán mögött ülő személyt terheli. A Támogatott sávváltás funkcióját a hátsó radar által szolgáltatott adatok teszik lehetővé.

 

Az extrafelszerelésként rendelhető rendszerek közül az Adaptív sebességszabályzás (Adaptive Cruise Control) feladata a jármű hosszirányú vezetése, amely során gyorsítással és lassítással szabályozza az elöl haladó jármű mögötti követési távolságot. Az Adaptív menetasszisztens a keresztirányú irányítással bővíti tovább az Adaptív sebességszabályzás kínálta lehetőségeket, enyhe kormányzási beavatkozásokkal tartva a sáv közepén az autót. A keresztirányú vezetés fenntartásához a vezetőnek – folyamatos figyelmét jelezve – mindvégig érintenie kell a rendszer részét képező kapacitív kormánykereket.

A Sávváltás-asszisztens (Side Assist) az autó mögötti és melletti forgalmat felügyeli, és figyelmezteti a vezetőt, ha kritikus helyzetben akarna sávot váltani. Ez a rendszer szintén a hátsó radarszenzorok információit használja.

 

A legfontosabb vezetéstámogató rendszerek már alapfelszerelésként rendelkezésre állnak, míg az extraként rendelhető berendezéseket a Vezetéstámogató rendszerek plusz, illetve pro csomagja, valamint a Vezetéstámogató rendszerek védelmi és figyelmeztetőfunkció plusz csomagja fogja össze.

 

Még gazdagabb alapfelszereltség és különleges modellváltozatok

Az Audi MMI navigációs rendszer plusz, az Audi connect navigációs és infotainment-rendszer, valamint a 10,25 col átlójú kijelzőfelülettel működő, teljes egészében digitális Audi virtual cockpit műszeregység az alapfelszereltség részévé vált. A csomagtérajtó immár nem csak a Sportback esetén elektromos mozgatású alapkivitelben, s az extrafelszerelésként kínált komfortkulcs megrendelésével lábmozdulatokra is reagál.

 

Új S line edition modellváltozatával az Audi tovább bővíti az egyéni kialakítási lehetőségek széles skáláját. A Kavicsszürke, a Gleccserfehér metál vagy a Mítoszfekete metál fényezéssel kombinálva, a Mítoszfekete metál kontrasztárnyalatú kerékjárat- és ajtóburkolatok, a 21 col peremátmérőjű, 5 W-küllős „Stern” dizájn, matt bronz felületű könnyűfém keréktárcsák, a sötétített Matrix-LED fényszórók és LED-technikájú hátsó lámpák, valamint az Audi-karikák bronzárnyalatú fóliázása egyaránt sportos stílusjegyek.

 

Önálló akusztikai egyéniség a Character-Sound hanggenerátor révén

Az Audi Q4 e-tron sorozat nemcsak megjelenésében és menettulajdonságaiban nem téveszthető össze semmi mással, hanem immár akusztikájában sem, a modellfrissítéssel ugyanis az Audi önálló akusztikai egyéniséggel ruházta fel kompakt SUV-sorozatát. Ennek tagjait jellegzetes „karakterhangjuk” különböztetheti meg határozottan az Audi további, illetve más gyártók elektromos hajtásrendszerű modelljeitől, miközben tulajdonosaik érzelmileg még erősebben kötődhetnek járműveikhez. A közlekedésbiztonság további növelése érdekében a jövőben már nemcsak az alacsony, mintegy 25 kilométer/óráig terjedő sebességtartományban, hanem azon túl is minden modellváltozat hallhatóvá válik.

 

A digitálisan generált menethangot az autó hátulján két külső, a hátsó ajtókban pedig két belső hangszóró sugározza, és gyári opcióként rendelhető. Ez az innovatív hang a pillanatnyi terheléstől és a sebességtől függően folyamatosan változik, egészen a maximális sebességig. A semmi mással össze nem téveszthető hangzásvilág mindenkor jól felismerhetővé teszi e modelleket, érzelmileg is kifejezve a jármű progresszív karakterét.

 

A „karakterhangot” nem csak az infotainment-rendszer vagy a belső hangszórók, hanem alapvetően a külső hang határozza meg, és az Audi drive select rendszer menüjében igény szerint bármikor kikapcsolható. A jogszabály által előírt Akusztikai járműjelző rendszer (Acoustic Vehicle Alerting System; AVAS) a „karakterhang” részeként mindenkor aktív. Az infotainment-rendszer hangzásvilágát mindez nem befolyásolja.

 

Az Audi Q4 e-tron az Audi Brussels úttörő elektromosjármű-üzemében készül

Az Audi a zwickaui gyártás mellett az idei év végétől brüsszeli üzemében is készíti Q4 e-tron sorozatát, a márka így gyártókapacitásának bővítésével reagál a modell iránti nagy keresletre. Az Audi Brussels 2022 decembere óta készíti az Audi Q8 e-tron és az Audi Q8 Sportback e-tron modelleket, ezt megelőzően pedig 2018-tól itt gördült le a szerelőszalagról az Audi e-tron, azaz a négykarikás márka első sorozatgyártású tisztán elektromos modellje. A brüsszeli létesítmény egyben a világ első, független minősítők által tanúsított szén-dioxid-semleges nagysorozatú gyártóüzeme a prémiumszegmensben.

 

A jövőben az Audi minden termelési helyszínét elektromos modellek gyártására kívánja átállítani. Brüsszel és a neckarsulmi telephely közelében az Audi e-tron GT sorozatot készítő Böllinger Höfe után Ingolstadtban kezdetét veszi az új Prémium elektromos platform (Premium Platform Electric; PPE) műszaki alapjaira épülő első modell előállítása, az évtized végére pedig az Audi összes üzeme gyárt majd legalább egy tisztán elektromos modellt. 2025-re már az Audi összes telephelye a mérleg szerint szén-dioxid-semleges* termelést tűzte ki célul, amit Brüsszelben és Győrben már sikerült megvalósítani.

Forrás: Porsche Hungaria