Zsúfolt hetem volt, nem panaszként említem, csak éppen az utolsó pillanatban, mintegy célfotóval érkezem a szerkesztőségbe heti írásommal.

 

A “ Lepsénynél még megvolt” örökbecsűre emlékezvén, Lepsény határában dolgoztunk feltáró munkán, a terület rendben van, veszélyes anyagot nem találtunk.

Veszélyes anyagot nem találtunk

Ámde igyekeznem kellett, hogy oda érkezzek a Néprajzi Múzeumban tartandó előadásra, ahol is Dr. Kerezsi Ágnes néprajzos, kelet kutató, régi iskolatársam jó barátom tartott érdekes előadást saját és elődei szibériai kutató munkájáról népes érdeklődő közönség előtt.

Fotón jobbra: Dr Kerezsi Ágnes, Balra: Nagyezsda Neizvestnaya Ukrajnából

Ezen szellemi töltekezés után azért táplálkozni is kellett, s gyorsan főztem, de finomat.

Kedvenc zöldfélém a padlizsán, ezt hámozva, centis szeletekben besózva paníroztam legott,  némi sertéscomb  csíkokkal egyetemben.

Sütöttem is  őzbarnára, s tettem félre, amíg is eljátszadoztam a burgonyával, hámozás után felszúrva egy ügyes háztartási készséggel spirálra vágtam, s pálcikára húzva sütöttem ki forró olajban. Egyszerű, finom és egyben mutatós étek került asztalunkra.

Nosza, legyen egy kis édesség is, előkaptam egy fagyasztott túró gombócot, s főztem ki vagy tizenkét perc alatt, amíg némi zsemlemorzsát pirítottam, s majdan ebbe beleforgattam.

Kínáltam friss tejföllel, s aki úgy szereti, szóhatja porcukorral is. Hát ez kész volt s jó volt.

Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City-22, a fakanalas