A módszer alkalmas lehet 

 

A NASA fejlesztései nem mindig a világűrben hoznak sikereket, és úgy tűnik, egy újonnan fejlesztett kísérleti technológia is inkább a földi életet könnyítheti majd meg.

Az űrügynökség egyik új módszere ugyanis, amely alapvetően az űrben lévő berendezések hűtésére szolgálna, úgy tűnik, alkalmas lehet az elektromos autók töltési idejének drasztikus csökkentésére – olvasható a NASA blogján.

A szervezet tudományos munkatársai szerint az új módszerrel kevesebb, mint öt perc alatt fel lehetne tölteni egy járművet.

Az innovációt az Indiana államban található Purdue Egyetem egyik csapata dolgozta ki a Flow Boiling and Condensation Experiment (FBCE) nevű projekt keretein belül, emeli ki a hvg. Kutatásaikat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) mikrogravitációs környezetében végezték, ahol kétfázisú folyadékáramlási és hőátadási megoldásokkal kísérleteztek. A kutatók ezek segítségével egy kábel mentén hatalmas, 2400 amperes áramerősséget értek el.

Csak viszonyításképpen, az elektromos járművek töltési idejének öt percre való csökkentése elméletben olyan töltőrendszert igényelne, amely 1400 amper áramerősséget biztosít. Jelenleg a fejlett töltők is csak 520 amperig terjedő áramerősséget tesznek lehetővé, és a fogyasztók számára elérhető legtöbb töltő 150 amper alatti támogatással bír csak.

Nem véletlen azonban, hogy még nincsenek lakossági szolgálatban ilyen komoly rendszerek, ezek ugyanis lényegesen több hőt termelnek, a hőmérséklet szabályozásához pedig sokkal jobb módszerekre van szükség. Ebben segíthet majd a NASA fejlesztése. A technológia egyszerre képes javítani a töltőkábelek hőátadásán, és drámaian növelni az áram mennyiségét. A módszer a számítások és a kísérletek alapján az elektromos autók töltésében is az említett, érzékelhető javulást hozna.

Forrás: 24.hu kép: illusztráció